Sikeres flottabajnoksági folytatás az UNITEF Kupán

Az 50-es osztály flottabajnoksága a szeptember 24-25-ére eső hétvégén az UNITEF kupán folytatódott mivel az eredetileg kiírt időpontban csak két futam megrendezésére volt elegendő szél Fűzfőn.

A szombati napon a többi osztálynak a kiírt túra verseny rajtjait követően Béci  (Erdélyi Béla) az osztály kívánságának megfelelően olimpiai pályát tűzött a közepesen élénk kettes délnyugati szélben.

A résztvevő három hajó Cirus III, Indián, Partiszél nem túl szoros küzdelem mellett teljesítette a három futamot. Vasárnap reggel parti halasztással kezdődött, majd 11 felé megjött a menetrendszerinti keleti szél ami a hátra lévő két futam megrendezésére pont ideális volt, folytatódott a verseny. Ekkor már minden hajóosztály up-& down pályát teljesített. Az 50-es osztály kiegészült a Vektorral és így vetekedtek a helyezésekért.


A Spartacus VE honlapján megjelent beszámoló a versenyt rendező Erdélyi Bélától:

Ez a szeptember végi hétvége a versenynaptár legmozgalmasabb időszaka volt, 420,470, Laser, Melges24, J24, Dragon bajnokság, OP ranglista verseny és még sok egyéb mindenfelé. Az előző héten Tihanykerülő, jövő héten Szüreti regatta a túraversenyeket kedvelő nagyhajósoknak.Vajon ki fog eljönni a túra és pályaverseny kombinációra Földvárra, ráadásul a szép nyárvégi időjárás végét jósolta a meteorológiai előrejelzés.

Szerencsére a vártnál nagyobb létszámban jelentek meg a hajók a nevezésnél, köszönhető ez részben annak, hogy az ötvenes flottabajnokság befejező futamait az osztály itt szerette volna teljesíteni, a 25 ös yolle ranglistaversennyé emelte a versenyt, a NAU 370 is ebből a célból látogatott Földvárra. Nem csalódtunk a Dolphin mezőnyben sem, hiszen ők mindig az egyik legnépesebb osztályt jelentik.

Szombaton frissülő DNy-i szélre ébredtünk, ideális a túraverseny előre elhatározott helyzetű pályajeleihez, rajt után Szemes, majd hosszú raumszakasszal Udvari, ismét cirkálás az É-i part mentén Akaliig, hosszú raum a tihanyi csőig, cirkálás vissza a földvári befutóig. Így képzeltem. Szépen is indult, a D-i szél frissült, de nem addig míg szerettem volna, a mezőny nagy részét az Udvari-Akali szakaszon érte a flaute, akkort már rövidíteni nem tudtunk. A nagyteljesítményű hajók, a katamarán, a NAU 370-esek, a gyorsabb Yst I. szépen befutottak, a Yst III mezőnyt még Akalinál befuttattuk, de a mezőny jelentős része sajnos időn túli lett.

A túraverseny területének közepére egy hagyományos olimpiai pályát tűztünk az 50-es flotta számára, ahol sikerült 3 futamot teljesíteni. Ehhez persze a Spartacus összes bójáját és horgonyát igénybe kellett venni, hiszen a nyugati medencét tele kellett szórnunk pályajellel !

Vasárnap tükör sima víz fogadta a szombati baráti találkozó után lassan ébredező mezőnyt, de 11 órára kialakult a szokásos Csőből fújó, délre legyengülő K-i szél. Trapéz pályát tűztünk, ami a nagyhajóknál szokatlan, de az alsó befutásnál rövid technikai szünetet tartva a versenyzőknek
azonnal újra tudtuk indítani a következő futamot. Egy szerencsétlen 25-ös árbóca egy gyenge érintkezés következtében eltörött, a 25-ös mezőny nagyon sportszerűen a futam teljesítése helyett a hajó segítségére sietett.

Így alakult ki három futam után az UNITEF kupa, és hét futam alapján az Ötvenes flottabajnokság végeredménye. A győztes Ötvenes cirkáló az INDIÁN, kormányosa Süli András.
Ezzel a versennyel befejeződött a versenyszezon Balatonföldváron erre az esztendőre, jövőre folytatjuk.

Erdélyi Béla rendező


Csatolt fájlok: