Finn EB 2015

Splitben 30 nemzet 71 verenyzője nevezett az Európa-bajnokságra. 

Az első napon 10-15 csomós északnyugati szélben, a délután frissülő misztrálban versenyeztek a hajók, és Berecz Zsombor nagyszerűen kezdett. Az első futamban 8., a másodikban 6. helyen ért célba, ami összetett 4. helyet ér az első nap után. Finnben ugyanis nincs a mezőny csoportokra bontva, együtt rajtol és versenyez mind a 71 hajó.

Mindkét futamot az ausztrál Josh Junior nyerte.

Összetett eredmény letölthető a mellékletből, vagy elérhető a verseny honlapján.

A verseny honlapja: http://www.finneuropeans.org/ec2015/

Tegnap, az Európa-bajnokság második napján az első két futamhoz hasonló irányból, mégis sokkal bizonytalanabbul fújt a szél. A feltámadó északnyugati misztrál a szokott frissülése helyett legyengült, majd elállt. Így mindössze egy futamra került sor, igencsak trükkös szélben, amely sokakat megtréfált a 71 hajós mezőnyben.

Az első napon a pálya bal oldala fizetett markánsan. Most is csalogatta a versenyzőket, de aztán ez mégsem jött be. Azok jutottak előre, akik a pálya tengelyében próbálták kihasználni az eléggé hektikus szélfordulókat és csíkokat. 

Sajnos Berecz Zsombinak ez nem jött össze, és csak a 26. helyen ért célba. 

Pár évvel ezelőtt is, de talán Fináczy György szereplését leszámítva egy hetvenfős EB mezőny első harmadában célba futó magyar finnes még aránylag elégedetten vitorlázhatott partra: csinált egy egész jó futamot. Szerencsére Zsombi már más színvonal!

Nem csak ő volt balszerencsés, hanem  a menők közül többen is. Az első napon mindkét futamot nyerő Josh Junior (NZL), például Zsombi mögött érkezett meg a célba.

A mai napon napsütésre és 10 csomós, erősödést sejtető délies szélben vitorlázott ki a mezőny, és a rendezők optimistán háromfutamos napban reménykedtek. Lett is belőle egy pályarövidített menet. 

De ezen legalább az élet visszaadta, amit tegnap elvett: Berecz Zsombor nagyszerű vitorlázással 2. helyen futott be, így az összetett 10. helyről ismét felkúszott a 6-ra. Az első helyen az orosz junior Arkagyij Kisztanov áll, ám a verseny szorosságára jellemző, hogy ha már most kieső futamot számolhatnánk (majd csak az ötödik után lehet), akkor egyetlen egy ponttal előzné Berecz Zsombit.

Vagyis még bármi lehet, ahogy azt a helyi pajkos dalmát vízimanók majd ki is találják szépen... Splitben gyakran főszereplők, ha az időjárási helyzet éppen bizonytalankodik.

Ma megérkezett a szél Splitbe. Reggel erős jugóra, 20 csomó feletti szélre ébred a Finn Európa-bajnokság 71 hajós mezőnye.

A kitűnő szélben három remek futamot tudtak rendezni, amelyek meglehetősen átrendezték a sorrendet. Berecz Zsombi egyenletes teljesítményének, 12., 19. éa 18. helyeivel maradt 6. az összetett listán. 

Az Éremfutam előtt két hajó - Josh Junior és Pata árboccal vitorlázó helyi menő Ivan Kljakovic-Gaspic - pontszámban jelentősen meglépett az üldözőktől, de a harmadik helyre feljött Vasilij Zbogar és a tizedik Deniss Karpakot mindössze 15 pont választja el.

A dobogó harmadik fokán az 56 pontos Zbogar kilenccel előzi a hatodik Zsombit - köztük Jannisz Mitakisz és Edward Wright -, őt viszont ugyanakkor többen szorongatják.

Vasárnap csak az Éremfutamot rendezték meg, a mezőny első tízen felüli része már nem versenyzett.

Berecz Zsombor egy balszerencsés utolsó szombati nappal kicsúszott az első tízből, és 15. helyen végzett. Vagyis három éve folyamatosan ott van az európai élmezőnyben (2013 - 14., 2014 - 9., 2015 - 15.), ami persze a világ élmezőnyét is jelenti hiszen manapság már az EB-ken is ott vannak a tengerentúliak is. A mostani spliti versenyen például Zsombi a 11. legjobb európai volt. Hasonlóan stabil csúcsteljesítményre magyar finnes nem volt képes Fináczy György óta, aki hetvenes évek első felében volt az európai élmezőny biztos tagja.

Az Európa-bajnoki címet a hazai vizeken versenyző Ivan Kljakovic-Gaspic nyerte (immár harmadszor), ami bizonyos értelemben magyar siker is, hiszen a Bambi becenévre hallgató spliti finnes évek óta magyar, Pata gyártmányú karbonárboccal versenyez és nyer. A dobogón mögötte az Új-Zélandi Josh Junior és a szlovén Vasilij Zbogar osztozott. 

Ezt a Pata-sikert sikert fejeli még meg, hogy a Medal Race győztese az így a 7. helyre felkapaszkodó svéd Björn Allansson lett, aki szintén magyar gyártmányú Pata karbon árboccal vitorlázik.

A verseny végeredménye elérhető itt: http://www.finneuropeans.org/ec2015/event-results/5558a3a0b229b-Overall_FINAL.html

Támogatóink: