Finn EB

Finn Európa-bajnokság

  1. május 8-16. Split (HR)

 

Vasárnap véget ért az olimpiai Finn osztály Európa-bajnoksága a horvátországi Splitben.  A 97 induló is jelzi, hogy az osztály nem veszített semmit az eddigi népszerűségéből. 6 nap alatt 7 futamot sikerült megtartani, ami nem nevezhető túlságosan jónak, de a szélviszonyok ennyit engedélyeztek.

 

A hazai színeket régen látott népes csapat képviselte. A két válogatott, Beliczay Márton (ARSC ), Pál Gaszton (BYC) mellett 2 junior versenyző, Haidekker Elemér (AYCE) és Hirschler Richárd (SÉP), továbbá Huszár Géza (Sirály) és a volt Soling Európa-bajnok Mónus Gyula (KPM) is rajthoz állt a versenyen.

 

Várható volt, hogy akik komoly olimpiai felkészülésben gondolkoznak, azok legkésőbb idén elkezdenek majd versenyezni az osztályban. Ennek megfelelően elég erős nemzetközi mezőny állt rajthoz, de kiemelkedően szerepeltek a hazai versenyzők is. Az első tízben 3 horvát versenyző található, és nem mellesleg Ivan Kljakovic Gaspic (CRO) nyerte a 2010-es Finn EB-t. Szoros küzdelemben második helyen végzett Ed Wright (GBR), aki Ben Ainslie távollétében a legjobb brit versenyzőnek számít. Harmadik lett az a Daniel Birgmark (SWE), aki idén kezdte újra a komolyabb vitorlázást, és nem mellesleg van egy olimpiai negyedik helye 2008-ból. Kiemelkedő Mate Arapov (CRO) hatodik helye, aki úgy érte ezt el, hogy nem ez a fő osztály, amiben vitorlázik. Feltűnő, hogy a franciák két fiatal versenyzője is stabilan  az első tízben vitorlázik versenyről-versenyre, úgy látszik a munka gyümölcse kezd beérni. Pál Gaszton jól kezdett ( 26. hely) de a vége felé nem tudta hozni azt a szintet, amit tud, és végül a 45. helyen végzett. Beliczay Márton 54. lett, ami figyelembe véve azt, hogy hajója két hete még romokban hevert, átlagos teljesítménynek mondható. Huszár Géza 84. helye nem meglepetés, hiszen ő nem készül folyamatosan. Mónus Gyula 3 érvénytelen futammal nem végezhetett előrébb a 97. helynél.

 

A juniorok mezőnyében kiemelkedőt produkált Ionnas Mitakis (GRE), aki 132 ponttal verte a második Caleb Painet (USA). A harmadik helyezett a hazaiak versenyzője Josip Oulic (CRO). Hirschler Richárd tizennegyedik, Haidekker Elemér 16. helyen végzett a végelszámolásnál. Ricsinek egy óvott futama volt, míg Elemérnek két nem vitorlázott futama volt, emellett begyűjtött egy remek 33. helyezést is.

 

A rendezés hagyott némi kívánnivalót maga után, sajnos az esemény nem volt a rangjához méltó. Nagyon sok olyan rajtot engedtek el, amikor a fele mezőny kint volt a rajtlövés előtt, mégsem lőtték vissza őket. Egyébként itt kezdődik jövő héten a 40 év felettiek masters világbajnoksága 17 magyar indulóval.

 

 

Honlap: http://jklabud.hr/finn-europeans-2010

Facebook oldal: http://www.facebook.com/pages/Finn-Class/110408332633

Video: www.youtube.com/thefinnchannel

Képgaléria: http://picasaweb.google.com/FinnClass/2010FinnEuropeans

EB blog: http://finnclass.blogspot.com/

Végeredmények: http://www.jklabud.hr//_resources/documents/results/finnEC2010/FR_01___.HTM