Finn dinghy német bajnokság

Szeptember 2 – 5. között került megrendezésre a finn dinghy hajóosztály német nemzeti bajnokságára a Drezda közelében fekvő Schwielochsee-n, ahol  négy nap alatt 88 versenyző küzdött meg egymással a bajnoki cím megszerzéséért.


Hazánkat Beliczay Márton képvieselte, aki a megrendezett 5 futam során az előkelő tízedik helyet szerezte meg.  Marci nagy pechérekét futamon is az élen állt, amikor vagy nagy mértékű szélforduló,  vagy éppen a szél erejének nagyfokú csökkenése miatt a futamot félbe szakították, s újra rajtoltatták.  A kis tavon zömmel gyenge, forgolódó szélben, sima vízen versenyzett a négy csoportra osztott mezőny, melyben a háromszoros masters világbajnok és többszörös német bajnok Budzien André bizonyult a legjobbnak. A második helyet Philipe Fischer szerezte meg egyetlen pontos előnnyel az új-zélandi származású, ám Némtországban élő Greg Wilcox előtt. A verseny érdekességének számított, hogy három futam után junior versenyző, a még csupán 17. életévét taposó Lennart Lutkus állt az élen két harmadik és egy első helyezésének köszönhetően, ám a negyedik futamon hibázott. Jobbcsapás-balcsapás-os találkozónál nem adta meg az útjogos hajónak az annak járó előnyt, s hibáját nem korrigálta, így kizárták a futamból, mely következtében „ elvesztette a fonalat”, s sikerszériáját megszakítva visszacsúszott az összesített lista  9. helyezésére. Beliczay Marci az első futam kivételével végig egyenletesen vitorlázott az első tíz között, s szerezte meg az előkelő 10. helyet a 88 hajót számláló nemzetközi mezőnyben.

 

EREDMÉNYEK

 

EB  -  MVSZ  OÉB/UB