Fehér Szalag beszámoló

Közel 200 hajó vágott neki a Balaton keleti medencéjében megrendezett nagyhajós túraversenynek. Ahogy az várható volt, a katamaránok uralták a mezőnyt, de arra talán senki nem számított, hogy ennyire gyorsak lesznek.

A Fehér Szalag NJL Nagydíj a Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Tihany-Balatonfüred túraútvonalon kerül megrendezésre, így kis Kékszalagnak is szokták nevezni. Két héttel a nagy regatta előtt több olyan csapat is vízre merészkedett, akik eddig még versenykörülmények között nem tesztelték magukat és az új versenygépüket. Elsősorban a katamaránok jelentették a legnagyobb látványosságot, hiszen eddig nem nagyon volt jellemző a többtestűek jelenléte a versenyeken.

A reggeli rajtot két részletben indította el a Magyar Vitorlás Szövetség, ugyanis először a klasszikus hajók rajtoltak el. A Balatonon található nagyszámú, gyönyörű állapotban lévő, felújított klasszikus fahajók számára a megbecsülés és a tisztelet kifejezéseként is rendezett külön rajtot a Szövetség. A Szoják Balázs főtitkár és az NJL támogatásával életre keltett, első alkalommal megrendezésre került ún. Classic Round versenyen, amelyen azok a hajók vehettek részt, amelyeket 1945 előtt terveztek, a Sirocco kapta el a legjobban az ütemet, és a 2-3-as északi szélben nagy előnyre tett szert a többiekhez képest. Előnyét végig megtartotta és elsőként futott be a Classic Round mezőnyben. A Kishamis, a Balaton legöregebb hajója (több mint száz éves!) is nagyon szépen haladt, végül a Mágia mögött a harmadik helyen végzett.

A klasszikusok után fél órával később rajtolt el a többi hajó. Az első katamarán, a Concept 25-ös még Kenese előtt utolérte a fahajók mezőnyét, és másfél óra alatt Siófokon volt. Az első bójaforduló után ugyan kicsit enyhült a szél, de az egész versenyen kitartóan északról fújt, így gyakorlatilag krajc nélkül teljesítették a résztvevők a távot. A Concept 25-öt még Tihany előtt utolérte Scholtz Imre katamaránja, és végül fél perces előnnyel abszolút elsőként futott be a balatonfüredi célba. Harmadik helyen Újhely-Gáspár Miklós és a skiff érkezett, a Principessa libera 10 perccel az első helyezett után futott be és végzett a negyedik helyen. Az első nem „rohanógépként” számon tartott hajó a 11. lett, az Orpheus 1 óra 20 perces különbséggel érte el a füredi célvonalat 

A Fehér Szalag – NJL Nagydíj és a Classic Round díjkiosztójára a balatonfüredi Kisfaludy színpadon került sor, miközben füredi mólónál a klasszikus fahajókat a nagyközönség is megcsodálhatta. A többek között az NJL által is támogatott alsóörsi Harley Davidson Fesztiválról is több klasszikusnak számító motor is tiszteletét tette  díjkiosztón, így méltó körülmények között fejeződött be az egyik legkedveltebb nagyhajós túraverseny.

A versenyen a többtestűek sebességét és teljesítményét nézve egyre valószínűbb, hogy a két hét múlva megrendezésre kerülő 42. Kékszalag T-Mobile Nagydíjon megdől az 1955 óta tartott rekord. Addig azonban még hátravan egy remek teszt-lehetőség: június 27-én kerül sor a Horváth Boldizsár emlékversenyre Balatonfüreden.

 

Eredmények:

Abszolút befutási sorrend

Osztályonkénti eredmények