Magyar aranyérem az osztrák bajnokságon

Az osztrák 420-as bajnokságot magyar páros, Vida Péter - Fehérvári László nyerte. A másik két magyar 420-as hajó pedig a 7-ik és a 9-ik helyen zárta a versenyt.

Magyar sikerrel zárult az április 20-22. között megrendezett a Fertő-tavi osztrák 420-as bajnokság: a podersdorfi versenyt ugyanis a Vida Péter (THE) - Fehérvári László (YKA) páros nyerte. A két versenyző eredménye azért is kiemelkedő, mert ez volt a második nemzetközi szintű megmérettetésük a húsvéti szlovéniai Izola Spring Cup után, ahol még csak a 18-ik helyen végeztek a 66 hajós mezőnyben és ott még 3 osztrák egység is megelőzte őket - számolt be a podersdorfi sikerről a Hunsail.hu-nak Weöres Botond. A Fertő-tavi versenyen THE-ben versenyző Mohácsi Marcell-Juhász Erik (THE) a 7-ik, a Szűcs Benedek-Batiz Ábel duó pedig a 9-ik lett.

A magyar 420-as mezőny először a következő hétvégi Majthényi Emlékversenyen jön össze ranglistaszinten, bár a balatoni kezdő egységek nem is lesznek teljes számban jelen. Majd a válogatott keret a pünkösdi hosszú hétvégén a Garda-tavi Campionéban a 4 Nations Cupon folytatja, ahol az osztrákok mellett, az olaszokkal, németekkel valamint svájciakkal, illetve Közép-Európából még a csehekkel, lengyelekkel, szlovénokkal és horvátokkal mérhetik össze erejüket a magyar sportolók.

A mostani podersdorfi verseny volt a Sail Centrope-sorozat első állomása, a második a THE Olympic Regatta alatt lesz júliusban, ahova várják az osztrák és cseh (esetleg még a bajor) egységeket is.

A részletes podersdorfi eredmények itt találhatóak. A borítókép illusztráció, a csatolt képet a magyar 420-as csapat küldte. 




Csatolt képek:

Támogatóink: