Érdi Mári: “Jó úton haladunk az olimpia felé”

A múlt évben a Palma de Mallorcán, a Trofeo Princesa Sofián szerzett harmadik helyét tartja a legnagyobb sikerének Érdi Mári, aki azzal igazából nem számolt, hogy ne szerezné meg már az aarhusi világbajnokságon a tokiói kvótát.

Rövid sorozatunkban az olimpiai osztályok magyar élversenyzői értékelik saját nézőpontjukból a 2018-as versenyévadot. A kitűzött célokról, ezek teljesítéséről, a tavalyi év szakmai tapasztalatairól és az idei céljaikról, terveikről beszélnek.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

“A tavalyi évre a legfőbb célunk az volt, hogy stabilan bekerüljek az első ötbe a felnőtt mezőnyben” - mutatja a Laser Radialban versenyző Érdi Mári, hogy mivel vágtak neki a 2018-as nemzetközi versenyszezonnak. Emellett természetesen a tokiói kvóta megszerzése is célkeresztben volt, valamint ezzel összefüggésben az is, hogy minél jobban megismerje az olimpia színhelyét,  Enoshimát az őszi világkupa-forduló során. “Ezek közül mindegyiket sikerült elérnünk, úgyhogy jó úton haladunk az olimpia felé” - értékelte röviden 2018-at a magyar élversenyző.

Bár a kvótaszerzés óriási eredmény, a legnagyobb tavalyi sikernek Mári mégsem azt, hanem a Palma de Mallorcán, a Trofeo Princesa Sofia versenyen megszerzett bronzérmét tartja. Ez első nagy európai nemzetközi verseny az olimpia osztályokban, korábban világkupa-forduló is volt. “Ez az első dobogóm a felnőttek között ekkora versenyen, világbajnoki szintű mezőnyben, ráadásul sikerült megelőzni az olimpiai bajnokot is, ami azért igazán jó érzés volt.” Azzal valójában nem is számolt, hogy nem jön össze Aarhusban az olimpiai kvóta megszerzése, de “nem azt tartom 2018 legnagyobb sikerének, mert az év során vitorláztam annál jobban is, mint a vébén”.

A múlt év elejére sokat javult Mári nagyszeles sebessége is, így már minden szélben és minden szakaszban megfelelően gyors, “nem is ebben kellett a legtöbbet fejlődni, hanem inkább fejben”. Amellett, hogy “a versenyeken egyelőre egyfolytában tanulok, még rengeteg tapasztalatra van szükségem, azt látom, hogy felnőtt szinten fejben nagyon ott kell lenni, hogy folyamatosan a mezőny elejében lehessen vitorlázni”. A versenyeken általában az elején gyengébben tud teljesíteni, a végén meg nagyon jól, ezen is szeretnének javítani. Fontosnak tartják kiküszöbölni azt a fajta hullámzást, amikor bizonyos napokon nagyon ott tud lenni, máskor viszont nem sikerül annyira. Nyilván az lenne a cél, hogy a gyengébb napok száma csökkenjen, hogy “fejben mindig ott tudjak lenni”.

A múlt évben Mári rajtjai is sokat javultak, sokkal nagyobb százalékban tud jól eljönni a rajtvonalról, és a döntéshozatalban is rengeteget fejlődött.

A múlt év legnehezebb verseny az enoshimai túra volt, “ott már nagyon fáradt voltam az év végén, eléggé későn utaztunk ki a verseny előtt és nem volt időm rendesen átállni. Az volt tavaly az egyetlen versenyem, amin úgy éreztem, hogy nem vitorlázom valami jól. Persze mindig hibázik az ember, de ott úgy éreztem, hogy mindent beleadok és mégsem sikerül”. A világbajnokság is elég nehéz volt, ott komoly feszültségben versenyzett a mezőny.

Nem szigorúan szakmai szempontból az éves program finanszírozásának összerakása volt talán a legnagyobb feladat az elmúlt években és még tavaly is. Idén azonban úgy néz ki, hogy mostanra ez összeállt és nyugodtabban lehet készülni.

Mári másfelől úgy érzi, hogy 2018-ban minden versenyből meg edzőtáborból kihozták a maximumot. „Mindenhol annyit fejlődtem, amennyit tudtam. Ezek az élmények is kellenek, mert ez (is) felkészít az olimpiára.” Könnyű versenyről ebben a mezőnyben ezen a szinten már régóta nem lehet beszélni, inkább arról, hogy mely versenyeken érzi jól magát a versenyző, melyeket élvez a leginkább. Mári számára a marseille-i világkupadöntő és a magyar bajnokság voltak a legélvezetesebb regatták.

“Ebben az évben nagyon sokat fogok versenyezni június végéig, szinte az összes versenyre elutazom. Utána következik 2 hónapra Japán: ott lesz a világbajnokság és az előolimpia is, de nem ugyanazon a helyszínen.” Ezért az év fő versenye az enoshimai olimpiai tesztverseny lesz, ott Mári szeretne érmet szerezni. “Aki az olimpián szeretne eredményt elérni, annak ez lesz a fő versenye.”

Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Fotó: Pedro Martinez, Cserta Gábor / Magyar Vitorlás Szövetség

Sorozatunk korábbi cikkei:

VADNAI TESTVÉREK: NEM IS LEHET MÁS CÉL IDÉN, MINT A TOKIÓI KVÓTA

GYAPJAS TESTVÉREK: "MINDEN CÉLUNKAT ELÉRTÜK 2018-BAN"

BERECZ ZSOMBOR: “EZ VALAMI NAGYON ELCSESZETT ÉV VOLT, KÖZBEN MEG VARÁZSLATOS"

Támogatóink: