Érdi Mári 5., a Gyapjas hajó 10. Hyères-ben

Két futamgyőzelem, 4 harmadik hely, 2 éremfutam - Gyapjasék karrierjében felnőtt mezőnyben az első - és összetettben 5., illetve 10. helyezések. Így néz ki számokban a magyar vitorlázók sikere a Hyères-i Világkupa versenyen. És ezeken kívül persze számos további értékes helyezés, tapasztalat és legyőzött világklasszis.

Talán a Gyapjas testvéreknek a negyedik futamban elért győzelme fejezi ki legjobban a magyar élversenyzők - és ezzel a magyar vitorlázás - elismertségét, amikor “a 470-es osztály legjobbjai gratuláltak“. Ami Palmán elkezdődött egy hónapja, a Világkupa utolsó, Hyères-i fordulóján folytatódott, illetve megerősödött. Immár 4 magyar egység tartozik a világ legszűkebb elitjébe és csak hajszállal tart hátrébb az ötödik hajó. A finnes Berecz Zsombor mellett a férfi és a női Laser osztályokban, valamint a férfi 470-esben is van akár a győzelemre is esélyes magyar hajó.

A Palmán bronzérmes Érdi Mári ismét az éremfutamba jutott és ezúttal végül az ötödik helyet szerezte meg az elitmezőnyben úgy, hogy futamot nyert és begyűjtött egy 3., egy 5. és egy 9. helyezést is a 64 fős mezőnyben. Pompásan nyitott, majd következett két gyengébb futam, amik után egészen mélyről kellett felásnia magát - ez az ötödik helyig sikerült. “Nagyon nehéz volt ez a - Hyères-ben egyébként nem megszokott - gyenge  szeles verseny, így különösen örültem az ötödik helynek” - értékelte Mári a versenyt. A medal race-ben “végre” volt szél, 12 csomóban, jó hullámokban versenyeztek, ráadásul “inkább gyenge szeles versenyzők voltak körülöttem”. Mári a rajtnál begyűjtött egy 360 fokos büntetőt, s onnan kellett feljönnie, de ebben a szélben kifejezetten jó volt a sebessége, az 5. helyig sikerült is előre jönni, így egyet javított az összetettben és ott is ötödikklnt zárt.  A Palmai győztes dán Rindomtól egy hellyel kapott ki, az ottani ezüstérmes brit Youngot 26 hellyel előzte meg. A győzelmet a holland Bouwmeester már az éremfutam előtt megszerezte, biztos, ami biztos, azt is megnyerte. Fölényére jellemző, hogy a második finn Mikkola több mint kétszer annyi pontot gyűjtött. A folytatás az ugyancsak franciaországi, de atlanti-parti La Rochelle-ben kis pihenővel, majd edzésekkel és az egy hét múlva kezdődő az Európa-bajnoksággal.

Férfi Laser Standardban Vadnai Benjamin saját előzetes várakozásainak - “az első húszba várom magamat” - megfelelően versenyzett, összetettben a 17. helyen végzett és ő is begyűjtött egy futambeli 3. helyet.

“Az utolsó nap gyenge szeles volt és nagyon bizonytalan. Hol innen, hol onnan jöttek a frissülések. Az óvott futamom miatt már nem hibázhattam, ezért folyamatosan próbáltam a mezőny közelében maradni, ha bármilyen nagyobb változás történik a szélben, akkor is tudjak reagálni. Sikerült egyenletesen vitorlázni, a végén még fel is tudtam jönni 3 helyet.”

“Ez egy gyenge szeles verseny volt, örülök az eredményemnek és az EB-n is jó lenne az első 20-ban végezni - kommentálta a versenyt Benjámin.(Testvérével, Jonatánnal a verseny után azonnal tovább is indultak La Rochelle-be, ahol egy hét múlva kezdődik az Európa-bajnokságuk.) Jonatánnak - aki végül a 36. helyet szerezte meg összetettben a 68 fős mezőnyben - egy 5. helyezés volt a legjobb eredménye. Rosszul kezdte a versenyt, az első futamban 61. lett, de utána stabilan a végső helyezése körüli eredményekkel napra-napra jött előre a listán.

A Gyapjas testvérek azzal zárták a palmai versenyt, hogy “a 24. hellyel semmiképpen nem lehetünk csalódottak, de azt azért érezzük, hogy ennél sokkal többet is tudunk”. Valóban, Hyères-ben ennél sokkal többet mutattak, futamot nyertek - pont az extraklasszis ausztrál Belcher-Ryan egység előtt -, begyűjtöttek még két 3. helyet is, bekerültek az éremfutamba, megelőztek egy csomó világklasszist. A tíz futam közül csak kettő lett rosszabb 50 százaléknál. Összesítésben a 10. helyen végeztek, “nagyon örülünk ennek a helynek, ami a legjobb az eddigi karrierünk során”. “Sokat tanultunk és sok mindent tervezünk változtatni annak érdekében, hogy még jobbak lehessünk a jövőben, gondolok itt az árbocra és a vitorlák tesztelésére, hogy minden körülményben felvegyük a versenyt az élmezőnnyel” - összegzett Gyapjas Balázs.

Magától az éremfutamtól igazából ők maguk sem tudták, hogy mit várjanak, mivel ez volt életük első medal race-e felnőtt mezőnyben, “sajnos több kis hibát is vétettünk a rövid pályán, ami ilyen erős versenyzők között sokat számított". A mezőny elején a svéd Dahlberg, az ausztrál Belcher és az új-zélandi Sonw-Hansen kormányozta hajók végeztek, ráadásul a svédek tetemes, 21 pont előnnyel nyertek. Most egy kis pihenő jön, Zsomborra vár az érettségi, utána meg következik a nyílt Európa-bajnokság, ahol szintén az első tízet célozzák meg.

A regatta eredményeiben itt lehet elmélyedni.

Szerző: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség 

Fotók: Jesus Renedo/Sailing Energy/World Sailing

Támogatóink: