Dockyard Bajnokok Bajnoksága

a 2010. évi magyar bajnokok bajnoka címért Hajó Magazin Kupa

A hétszeres világbajnok Majthényi a bajnokok bajnoka
A Dockyard Bajnokok Bajnoksága 2011. április 8-a és 10-e között J24-es hajókkal zajlott Balatonkenesén, a Kenese Marina-Port VSE rendezésében. A szeszélyes áprilisi időjárás jócskán próbára tette a bajnokokat, hiszen a viharos szél miatti, két nap várakozás után csak vasárnap tudtak vízre szállni. A döntőben végül 5 egység vitorlázott a bajnokok bajnoka címért. A győzelmet magabiztos vitorlázással, négy első hellyel, a hétszeres repülőhollandi világbajnok Majthényi kormányozta egység nyerte, így ők őrizhetik egy éven át a gyönyörű, antik, ezüst vándorkupát.
A Bajnokok Bajnoksága versenyt a Hajó Magazin 1993-ban rendezte meg először, azzal a céllal, hogy a magyar bajnoki címet szerzett vitorlázók egyenlő feltételek mellett, azonos hajóosztályban is megmérettessenek, és kiderüljön, hogy ki a bajnokok között a legjobb. A döntőben a hétszeres repülőhollandi világbajnok, Majthényi Szabolcs (Spartacus) mellett, aki az Asso magyar bajnoki címet gyűjtötte be, rajthoz áll még, a tengeri bajnokságok specialistája Czégai Péter, aki idén a JOD 35 osztályban bizonyult verhetetlennek, ott volt még a Laserben és Siklóban egyaránt aranyérmet szerzett Tomai Balázs (BYC), a 40-es cirkáló első helyezettje Bakóczy Róbert (SVE), valamint a 11MOD bajnoka Kálóczy Antal (VIDEOTON) is.
Élénk, 8-10 m/s-os, ÉNY-i szélben indult a négyfutamos döntő első futama, azaz csak indult volna, mert a rendezőknek a forgolódó szél miatt, több alkalommal kellett módosítaniuk a pályát, így a tervezetthez képest egy óra várakozás és némi rajteljárás iskolagyakorlat után indulhatott a viadal. Az első cirkáló szakasz végén, Tomai vette elsőként a kreutz bóját, Majthényi csupán a harmadikként, Czégai pedig csak az ötödikként. Az első kör után, a leé bójánál már átvette a vezetést Majthényi , őt Tomai követte. A hétszeres világbajnok ettől kezdve végig magabiztosan vitorlázott a mezőny előtt, és minden bóját elsőként vett. Taktikus vitorlázását végül siker koronázta, hiszen négy elsőséggel ő lett a Dockyard Bajnokok Bajnoksága bajnoka. Czégai, bár remekül hajrázott az első futam második körében és másodikként ért célba, azonban ez a második hely volt a legjobb eredménye a döntőben. A második futamban egy negyedik helyett vitorlázott, a harmadik futamot pedig feladta és kiszállt a versenyből, az összetettben végül a negyedik helyen zárt. Az ezüstéremért Tomai és Bakóczy küzdött meg. Tomai egyenletes teljesítményt nyújtott, mind a négy futamban harmadik helyen ért célba, ez azonban kevésnek bizonyult a fényesebb medálhoz. 
Bakóczy az első futam negyedik helyezése után, egyre jobban magára talált és három második helyet gyűjtött be, így ezzel megérdemelten örülhetett az ezüstéremnek. Kálóczy az ötödik helyen zárt, mert az előírt kettő helyett, csak 1 segítőt tudott hozni, így csak három fővel vitorláztak. Az egy fő hiányát a később felerősödő, 12-14 m/s-os É-i szélben igencsak megszenvedték. 
Koradélután a díjkiosztón, éremmel a nyakában, mindenki elismerő mosollyal nyugtázta, hogy elkezdődött a 2011. évi balatoni szezon, melyet formálisan idén is a Dockyard Bajnokok Bajnoksága nyitott meg Balatonkenesén.
Bajnokok Bajnoksága 2011
Bajnokok Bajnoksága 2011
Bajnokok Bajnoksága 2011
Bajnokok Bajnoksága 2011

Támogatóink: