Díjazták a legügyesebb vitorlázókat- lezajlott a ranglista díjkiosztó

A Kereked Ifjúsági Kupa első napján, múlt pénteken a Magyar Vitorlás Szövetség megtartotta a 2021-es év ranglista díjátadóját. Ennek keretében a különböző hajóosztályokban versenyző, legjobb eredményeket elérő sportolók részesültek elismerésben, egyben értékes ajándékokat kaptak a támogatóknak köszönhetően. 

Rendhagyó helyen és rendhagyó időben került megrendezésre az évértékelő gála. A Kereked Vitorlás Klub, csodálatos vízparti környezete igazán stílszerű helyszíne volt az eseménynek. Közel ötszáz résztvevővel, jó hangulatban zajlott a 2021-es évi ranglista díjátadó ünnepség Csopakon. A díjazottak mellett megjelentek csapattársak, hozzátartozók, edzők, és a versenyzők klubjainak képviselői.

Gerendy Zoltán a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Holczhauser András a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára megköszönte a sportolóknak, hogy a 2021-es évben nagy számú versenyen részt vettek és mérték össze egymással tudásukat.

Az ünnepség a Testnevelési Egyetem Vitorlázás sportedző képzésén végzett hallgatók okleveleinek ünnepélyes átadásával kezdődőtt.

Ezt követte az 2021. Év vitorlázóinak kihirdetése és a vándorkupák átadása. A versenyengedélyes sportolók és az elnökség szavazatai alapján a hölgyeknél Érdi Mária, a férfiaknál pedig Berecz Zsombor lett az Év Vitorlázója. 

Az Év Ifjúsági Vitorlázójának választották: Fehér Borókát és Tóth Attila - Borda Levente párost.

A World Sailing osztályban elért eredmények alapján az egyesületi ranglistán a Tihanyi Hajós Egylet, a nemzeti osztályban elért eredmények alapján pedig a Túravitorlás Sportklub lett az első helyezett.

A Dulin testvérek által alapított Dulin-díjat a tavalyi év legjobb serdülő optimistes versenyző Zarándy Martin István vehette át, míg a Majthényi Zsombor Vándordíj Fehér Boróka kezébe került. A legeredményesebb utánpótlás edzőnek járó Timár Péter Emlékdíjjal pedig Bakóczy Róbert és Szalontai Bence munkáját ismerték el.

Az MVSZ elnöksége a KPMG által felajánlott 500.000 Ft-os támogatást a 2021. évi ranglista eredményeik alapján, a támogatott ifjúsági osztályok ranglista győztesei között (OP, Laser 4.7, Radial, 29-es, 420-as) osztotta fel. A támogatási összeg nevezési díjak, versenyek és edzőtáborok egyéb költségeinek fedezésére fordítható.

Nemzetközi szinten is történelmi évet zárt a magyar vitorlássport. Nemcsak Berecz Zsombor olimpiai második helyezése és Érdi Mári, Vadnai Benjamin kiemelkedő eredményei, hanem számos más versenyen is kiemelkedően teljesítettek a magyar vitorlázók, mind a fiatalok, mind az idősebb sportolók. Összességében fantasztikus eredmények jöttek sorozatban a nemzetközi versenyekről, a sikersorozat 2022-ben is folytatódik.

A Magyar Vitorlás Szövetség köszöni az együttműködést a szponzoroknak a  Helly Hansen Magyarország Kft.-nek, a Hodács Optimist-nek, az Ilcsi Szépítőfüvek Kft.-nek, a Monautix Kft.-nek, Audi-nak és a Seiko-nak.

A díjazottak teljes listája itt érhető el.

Az eseményen készült, több mint 200 fotó a Fotótárban található.


Csatolt fájlok:

Támogatóink: