Caprine Kupa 2009

Lezajlott az utolsó ranglista verseny az ifjúsági és serdülő korosztályban.

Szeptember 11-13. között zajlott az ifjúsági és serdülő korosztályban az utolsó ranglista verseny is a fűzfői Nitrokémia Vitorlás Klub szervezésében. A verseny után kezdthetik számolni a türelmetlenebbek a ranglista pontokat, illetve állíthatják össze a ranglistát, mely az egyes hajóosztályokban a következő évi válogatott keretet határozza meg.

 

Az időjárás a kegyeibe fogadta a versenyezni vágyókat, hisz kellemes napsütéses időben, 2-4 Bft erősségű É-Ék-i szélben sikerült mind a hét futamot megrendezni, igaz a pénteki kezdeti napon még meglehetősen lógott az eső lába.

A pályák ideális nagyságúak, míg a futamok gyors ráindításúak, pörgős 40-50 percesek voltak.

 

A futamok mind pénteken, mind pedig szombaton a kora délutáni órákban értek véget, így a versenyzők számos parti rendezvényen vehettek részt.

 

Pénteken pizza party volt, míg szombaton egy hagyományteremtő szándékkal az egyes hajóosztályok válogatottjai focimeccsen mérték össze tudásukat, tehát az Optimist – Cadet, illetve a Laser – 420 meccsek kerültek lebonyolításra. A focimeccsek vezetését illetve kommentálását a klub vendége ifj. Knézy Jenő sportriporter végezte el, melynek hallgatását lehetetlen volt kihagyni. Ezután palacsinta party illetve tombola sorsolás várta a versenyzőket.

 

A vasárnapi egy futam után került sor a díjkiosztóra, ahol számos különdíj átadására is sor került (Caprine kupa, Raffica vitorlázás, Hodács kormányhosszabbítók)

 

A végeredmények a papírformák szerint alakultak:

 

420

  1. Gráfel Vince – Dovbranszky Bálint THE
  2. Gond Gergely – Szellem Balázs THE
  3. Rozsnyai Domonkos – Czeizel Jonatán SVE

 

Valamint Nagy Ádám – Őri Bence a Raffica különdíj nyertesei

 

Laser Radial

  1. Bathó Péter BYC
  2. Mátyás Viktor THE-Agárd
  3. Földesi Gergő THE-Agárd

 

Laser 4.7

  1. Péch Fanni RIVE
  2. Szigeti Maxim VVSI
  3. Matis Ádám BYC

 

Cadet ifi

  1. Pandur Péter – Pandur Petra FVE
  2. Rácz Béla – Rácz János KYC
  3. Mészáros Laura – Molnár Zsófia SÉP (Hodács különdíj)

 

Cadet Serdülő

  1. Bors Máté – Kanyicska Márk THE (Caprine Kupa győztes)
  2. Bagyó Áron – Polgár Lukács THE
  3. Munka Márton – Kratzl Anna THE

 

Valamint Horváth Balázs szintén Hodács különdíj nyertese

 

Optimist ifi

  1. Vadnai Benjamin BYC
  2. Gyapjas Balázs BYC
  3. Péch Lóránt RIVE

 

Optimist Serdülő

  1. Gyapjas Zsombor BYC
  2. Vadnia Jonatán BYC
  3. Kaltanecker Soma SÉP

 

 

 

Gratulálunk a győzteseknek! További jó szelet, szép eredményeket!