Berecz Zsombor a Finn bajnoka!

60 finnes versenyzett Agárdon!

Ma már a Finn a legnépesebb hajóosztály Magyarországon! Az olimpiai osztályok között pláne.

60 finnes gyűlt össze szeptember 11-14. között a Velencei-tavon országos bajnokságra. A mezőnyt egy cseh, három szlovák, és a tiszteletbeli magyarnak számító dél-afrikai Ian Ainslie tette nemzetközivé. Többnyire kitűnő, olykor kemény szélben zajlott le a tervezett tíz futam.
Berecz Zsombor laseres olimpikonunk itt kezdte a felkészülést a 2016-os Olimpiára új hajóosztályában. Ezúttal már nem kirándul Finnbe, amint azt néha megtette korábban is, hanem ezentúl ebben a hajóosztályban vitorlázik. 
Finnes karrierjét nem is kezdhette volna jobban. Tartott tőle, hogy még könnyű Finnbe, ám a tudásával így is kiemelkedett a mezőnyből és tíz futamból hatot megnyerve fölényesen lett  magyar bajnok. Vetélytársnak igazán csak "Jani", azaz Ian Ainslie bizonyult (aki korábban három olimpián is képviselte hazáját Finnben). A harmadik helyen Pál Gaszton végzett, megelőzve Beliczay Mártont.
A Mastersek között Ainslie volt a legjobb, majd az összetettben ötödik Szilvássy Attila és a hetedik Majthényi Zsombor következett a sorban. A legjobb Grand Master (50 felett) Székely Antal, .a GrandGrand Master (>60) Farkas József lett.
A legeredményesebb junior Haidekker Elemér 14. lett az összetettben. 

Végeredmény

Támogatóink: