Berecz Zsombor kihagyja az Eb-t, de a vébé nincs veszélyben

Egy szerencsétlen kimenetelű biciklis baleset miatt Berecz Zsombor kihagyni kénytelen a pénteken kezdődő idei Finn dinghy Európa-bajnokságot, sőt az utána következő két nagy - közöttük egy Világkupa - versenyt is. A kvalifikációs vébére azonban minden rendben lesz - mondta a hunsail.hu-nak a sportoló.

Molnár Csaba

Még február utolsó hetében a spanyolországi Cádizban, az idei Európa-bajnokság helyszínén edzés után, biciklizés közben törött el Zsombi bal hüvelykujja, a szerencsétlen esetről saját Facebook-oldalán akkor egy rövid, szerdán pedig egy hosszabb bejegyzésben be is számolt. Ideiglenes rögzítést kapott és mintegy másfél-két hetes kihagyással számolt, az Eb-részvétel tehát már ekkor bizonytalanná vált. Főleg, hogy a spanyol orvosok azt javasolták, ha hazatér, azért nézesse meg még egyszer.

Azonnali műtét kellett

Egy héttel később a Baleseti Kórházban a kontrollröntgen során aztán ki is derült, hogy sokkal nagyobb a baj, mert a törött ujj el is mozdult, így azonnal operálni kell. “Már akkor furcsálltam, hogy a gipsz amit felhelyeztek, semmit sem fog, főleg nem az ujjamat” - számolt be Zsombi a hunsail.hu-nak az utolsó cádizi napokról. A műtétet március 3-án el is végezték, rögzítették az elmozdult csontot, ám ez azt is jelentette, hogy a 6 hét gipsz és a rehabilitáció miatt nem csak az Eb, hanem a március végén kezdődő Trofeo Princesa Sofia (Palma de Mallorca) mellett egy világkupaverseny (Hyeres) is elúszik.

“Bár a Hyeres-i verseny idején már nem lesz gipsz a kezemen, de messze nem lennék 100 százalékos állapotban, ráadásul még tartana a rehabilitáció is, ezért nem erőltetjük az indulást” - mondta Zsombi a hunsail.hu-nak. Ha minden jól megy, a június közepén kezdődő Kieler Woche világkupaverseny lesz az első, amelyen Zsombi visszatér a nemzetközi élmezőnybe. A bő két hónapos kiesés hatása leginkább a versenyrutinban jöhet ki, hiszen “pont most kezd el igazán hajtani a mezőny”. Az élmenők többsége ugyanis Zsombihoz hasonlóan - kivéve, akik elutaztak a Miamiban rendezett világkupa-fordulóra februárban - a tavalyi balatonföldvári Gold Cupon versenyeztek utoljára.

15 csomó felett fájni fog a hátszél

A gipszes időszak alatt állóképességet fenntartó, illetve növelő edzésekre szűkül a felkészülés, “minden olyat csinálok, amihez nem kell kéz”, azaz elsősorban a has- és hátizmok erősítése és a biciklizés kap főszerepet.

”Az erős szeles hátszelezés lesz fájdalmas, 15 csomó felett folyamatosan egy száron pumpálni komoly terhelés, ezt kell visszaépíteni” - mutatja a következő bő két hónap programját Zsombor.“ Az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon Århusban már semmiféle olyan nehézséggel nem számolok, ami a mostani törésből fakadna.” Sőt, teljes fizikai kondícióját tervei szerint már az április végén-május elején kezdődő és a kieli versenyig tartó horvátországi, spliti edzőtáborozás első másfél-két hónapjában visszaszerzi. Kiel után pedig jöhet a közvetlen világbajnoki felkészülés - vagy ismét Splitben vagy már Åarhusban a helyszínen.

A Finn dinghy Európa-bajnokság Cádizban március 9-én kezdődik, az első futamot 12-én hétfőn indítják. Ezt követően péntekig összesen 10 futamot terveznek, majd szombaton rendezik az éremfutamot. A nevezettek listáján egyelőre 97 induló sorakozik, de még Zsombi neve is szerepel közöttük.

Képek: Berecz Zsombor Facebook-oldala, Tóth Bogee



Támogatóink: