Berecz 6. lett Cadizban

Az Andalúz Olimpiai Héten Cádizban Zsombi eredménye mellett még Nikl András 6. helye  az RS:X Youth osztályban kiemelkedő magyar eredmény.

Február 22-28-án Cadizban rendezték meg a VII. Andalúz Olimpiai Hét XII. Karnevál Trófea versenyt.  A versenyre erős nemzetközi mezőny gyűlt össze a 470. 49er, Laser és RS:X szörf osztályokban. A cadizi regatta népszerűsége feltehetően azért is növekszik, mert nagyon sokan készülnek a spanyol vizeken a téli hónapokban. Ráadásul a szörfosztályokban március végén itt lesz a világbajnokság. Ugyanakkor az Andalúz Olimpiai Hét időpontja ütközött a madeirai RS:X Európa-bajnoksággal (ahol Gádorfalvi Áron 19. lett). Ennek ellenére többen  - különösen a nőknél - már inkább ezen a versenyen készültek a világbajnokságra és kihagyták az Ebét.

A versenynapokon végig nagyon gyenge szél fújt . Feldülésnek számított az utolsó napi 10-15 csomós frissülés, ám nap közben az is alább hagyott.
A Londoni Olimpiára készülő Berecz Zsombor jól vitorlázott és a 32 hajót számláló Laser Standard mezőnyben a 6. helyen végzett.
A szörfösöknél as RS:X női osztályban két magyar versenyzett. Olimpikonunk Detre Dia hátsérüléssel bajlódva 14., Cholnoky Sára 20. lett.
Az RS:X Youth osztályban, vagyis az ifjúsági versenyen kitűnően ment a tizenhatéves Nikl Andrásnak. Hatodik helyen végzett.
A hajóosztályok 1-3. helyezettjei
RS:X MEN
1. JUAN MANUEL MORENO (ESP) 7 POINTS
2. FEDERICO EXPOSITO (ITA), 23 P.
3.JOAN CARLES CARDONA (ESP) 35 P.
 
 RS:X WOMEN
1. ALESSANDRA SENSINI (ITA) 8 POINTS
2. MOANA DELLE (GER) 16 P.
3. BRYONY SHAW (GBR) 30 P.
RS:X 8.5 YOUTH
1. TOMAS VIEITO (ESP) 12 P.
2. VICENTE CASTELLO (ESP) 12 POINTS
3. BORJA CARRACEDO (ESP) 27 P.
 
49ER
1. FEDERICOALONSO/ARTURO ALONSO (ESP) 23 POINTS
2. DYEN MANU/CHRISTIDIS STEPHANE (FRA) 44 P.
3. MATTHIEU FREI/YANN ROCHERIEUX (FRA) 56 P.
 
LASER STANDARD
1. JAVIER HERNANDEZ (ESP) 22 POINTS
2. JUAN MAEGLI (GUA) 27 P.
3. PABLO GUITIAN (ESP) 28 P.
LASER RADIAL MEN
1. KEVIN CABRERA (ESP) 13 P.
2. SAM VANDORMAEL (BEL) 16 P.
3. MATTHIAS VAN DE LOCK (BEL) 19 P
LASER RADIAL WOMEN
1. FRANCESCA CLAPCICH (ITA) 12 POINTS
2. NUFAR EDELMAN (ISR) 22 P.
3. ALICIA CEBRIAN (ESP) 25 P.
470 M
1. SIME FANTELA/IGOR MARENIC (CRO) 15 POINTS
2. GIDEON KLIGER/ERAN SELA (ISR) 23 P.
3. GABRIO ZANDONA/PIETRO ZUCCHETTI (ITA) 37 P.
 
470 WOMEN
1. CAMILLE LECOINTRE/MATHILDE GERON (FRA) 17 P.
2. INGRID PETIT JEAN/NADEGE DOUROUX (FRA) 19 P.
3. TARA PACHECO/BERTA BETANZOS (ESP) 20 P.