Berecz 3., Gyapjasék 4. helyen értek célba a vébén

Ma minden osztálynak sikerült futamokat rendezni, a magyar versenyzők vegyes eredményeket futottak. Volt két ötön belüli futam, de volt 45-ön kívüli is. Jelenleg két magyar egység áll kvótaszerző helyen.

Berecz Zsombor kedden sokat javított pozícióján, az aznap rendezett hetedik és nyolcadik futamban ugyanis 3. és 9. helyeken ért célba és ezekkel az eredményekkel az összetett lista 7. helyére lépett előre. Hatalmas küzdés volt mindkét futamban a nem túl erős 7-9, majd 11 csomóig erősödő délkeleti szélben, a napi második futamban például alig fél méterrel előzte meg az utolsó 10 méteren a francia Európa-bajnokot, Jonathan Lobert-t. Ebbden a futamban Berecz legjobb pozíciója éppen a befutóban volt, az első bójához a 14. helyen ért fel, majd fokozatosan lépett előre a célig.

Volt némi várakozás az első rajt előtt, a főrendező korrekt futamot akart. Végül 7-9 csomós szélben indult neki a mezőny. Berecznek nem sikerült a lee rajt, némileg kényszerből indult át jobbra, hogy a kreuz végén középről érkezzen fel 4-5. helyen. Hátszélben tartotta magát, a második kreuzban alakulni kezdet a seabreeze, de kicsit ide, kicsit oda osztott, nem volt egyértelműen jó oldal. Hátszélben kijött a jó technika, két ellenfelét megelőzte, a befutóban harmadik lett. Ráadásul ebben a futamban Berecz ellenfeli kifejezetten gyengén teljesítettek, így sokkal többet hozott ez a futam, mint egy "egyszerű" harmadik hely. 

A nyolcadik futamra frissült kicsit a szél, Berecz maradt a kisszeles vitorlájánál, mellyel - mint később kiderült - a rövid hullámokat nagyon jól tudta venni. Közepes rajtot követően jó vonalon ment be a pályatengelybe, majd ki jobbra, 14-15. helyen, a sűrűjében ért fel. A hátszél végén 11., krajcban 12-13., a záró hátszélben középen tartott lefelé, a szélekről bejöttek páran, de élesedés előtt jól helyezkedett, a csurma elején futott be, kilencediknek.

"Végre jöttek a lapok" - összegezte a napot Kelemen Tamás, Berecz edzője. A magyar finnes jelenleg hetedik 54 ponttal áll, a hatodik Maloney-nak (NZL) szintén 54-e van, a nyolcadik Olezzának (ARG) 56. Az élen Edward Wright (GBR) áll, harminchét ponttal.
Szerdán pihenés helyett két futam a terv, hogy meglegyen a tervezett tíz.

Berecz a jelenlegi 7. helyével 6. a nemzetek sorrendjével, tahát kvótaszerző helyen áll, 7 pont előnnyel az első, már nem kvótás helyen álló versenyzővel szemben.

A férfi 470-es osztályban a Gyapjas testvérek a keddi első (sorrendben a hetedik) futamban egészen kiválóan vitorláztak és a 4. helyen végeztek. A következő futam nem sikerült ennyire jól abban a 20. helyen futottak be. Az összetett eredménylistán így a 18. helyen álltak (a nemzetek között a 12.-ek).  Később, az esti óvástárgyalások során azonban a náluk jobb helyen befutó svájci hajót kizárták, így a magyar hajó eggyel előrébb lépett és a 17. helyen (a nemzetek között a 11-en) várja a szerdai futamokat. Ezzel a magyar hajó 2 nemzetnyi és 7 pont távolságra áll az utolsó, még kvótaszerző helyen álló olasz hajótól.

A Laser Standard osztályban Vadnai Benjamin egyelőre a 29. helyen az összetett rangsorban, miután 25. és 49. helyeken végzett a keddi futamokban. Testvére, Jonatán az ezüst csoportban 2. és 17. helyekkel az 56. pozícióban várja a folytatást (ez egyébként az ezüst csoport első helye). Benjamin a nemzetek sorrendjében a 20. helyen áll, ami azt jelenti, hogy hat nemzetet kellene megelőznie a kvótához. Az utolsó, még kvótás helyezés pillanatnyilag a 20., amelyen egy olasz hajó tartózkodik 10 pont előnnyel Banjamin előtt.

A női Laser Radial osztályban Érdi Mári a hosszas halasztás után gyenge, alig több mint 4 csomós szélben indított hetedik futamban a 19. helyen ért célba, ezzel a 15. összetettben. A nemzetek között a 12. helyet foglalja el, így bőven kvótás helyen áll. A hozzá legközelebb eső, már nem kvótás pozíció jelenleg a 32., az ott tartózkodó ausztrál hajó 43 pont hátránnyal áll Mári mögött.

A Nacra 17 Foiling osztályban kedden is rendeztek két futamot, ezekben a magyar kettős, Virág Flóra és Molnár Dávid a 30. és a 34. helyeken végeztek csoportjukban. Így hétfői 24. és 8. helyezésekkel az összetettben az 58. helyen tartózkodnak. Az osztály eredményenek közlése körül akadt egy kis zűrzavar hétfőn, a hivatalos eredménylistára ugyanis nem került ki azoknak a hétfői futamoknak ez eredményei, amiket csak a sárga csoportnak tudtak megrendezni. Így úgy tűnt a listáról, mintha egyáltalán nem lett volna futam hétfőn a Nacra osztálynak, pedig volt, de csak a mezőny felének. Az eredménylistára csak kedden reggel került ki bármi is, de az a férfi szörfösök eredménye volt, és csak kedden délelőtt 11 óra körül sikerült a valós eredményeket közölni.

A férfi szörfösök között Sánta Bence a 82. helyen áll hat futam után, kedden 41., 36. és 42. helyeken futott célba. 

A részletes eredményeket itt lehet vizsgálni.

Kvóták a 2020-as Tokiói Olimpiára
Hajóosztály Finn Dinghy Férfi 470 Laser Standard Laser Radial Nacra 17 RS:X Férfi
Összes induló Tokióban 19 19 35 44 20 25
Århus-ban megszerezhető kvóták 8 8 14 18 8 10
Forrás: World Sailing

Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Fotó: Cserta Gábor / Magyar Vitorlás Szövetség


Csatolt képek:

Támogatóink: