Bathó Péter 5. helyen végzett a BYTE Világbajnokságon.

Byte Világbajnokság

Cannes, 2010. április 04 – 11.

 

A fiúknál 22 nemzet 44 indulója állt rajthoz a Byte C-II hajóosztály 2010. évi világbajnokságán. A verseny rangját emelte, hogy ez volt az utolsó kvalifikációs verseny az augusztusban, Szingapúrban rendezendő I. Ifjúsági Olimpiára. Így azok az országok is rajthoz álltak ezen a VB –n, akik eddig nem szereztek indulási jogot a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által most első alkalommal megrendezésre kerülő Ifjúsági Világjátékokra. Vitorlázásban csak az egyszemélyes fiú és lány kategóriában (Byte C-II), illetve a szörf osztályban kerül megrendezésre a 15 – 16 éves korosztály részére kiírt Ifjúsági Olimpia.

 

A 2009. decemberében megrendezett Byte Európa Bajnokságon Bathó Péter már indulási jogot szerzett Magyarország részére. Emlékezetes módon tett ezt, hiszen elnyerte az európa-bajnoki címet. Így ez a világbajnokság Peti részére az Olimpia szempontjából már „csak” a felkészülést, illetve a hajóosztály minél tökéletesebb megismerését jelentette első sorban. Természetesen egy jó versenyző minden versenyt egy újabb lehetőségnek tekint arra, hogy bizonyítson, és újabb skalpot szerezzen saját maga és a nemzete számára.

 

Az eddigi Byte tapasztalataink alapján Péter erős szeles teljesítménye jónak minősíthető, a téli, Splitben tartott edzőtáborokban is tovább javította technikáját a cirkáló -, és bőszeles szakaszokon egyaránt. Azt már a decemberi Európa-Bajnokságon is láttuk, hogy gyenge szélben az élessége nem elegendő, és bár a hajókezelése javult ebben a széltartományban, a sebességével mégsem lehettünk elégedettek. Ezért kértük a Byte osztályt Európában gyártó Nautivela cégtől, hogy tesztelésre egy új típusú keményebb árbocot bocsásson rendelkezésünkre a VB idejére. Sajnos ezt az árbocot csak a VB-t megelőző utolsó edzésnapon kaptuk meg, így igazán megnyugtató tapasztalatot nem tudtunk szerezni az árboc használatáról.

 

Az első versenynapon (április 7-én) Péter indiszponáltan versenyzett, a megrendezett 3 futamból háromszor gyenge rajttal indult, és ki kellett forduljon rögtön a rajtok után, ami csak alárendelt cirkáló taktika választásra, és közepes teljesítményhez volt elegendő. (18, 22, 18 helyezések). Nehezítette a javítási lehetőséget a gyenge – közepes (6 – 8 csomó) szélerősség, és a hozzá csatlakozó nagy tengeri „döghullámok”. Ez az a kondíció, amiben sem az árboc ismeretlensége, sem Péter mezőnyhöz képest nehezebb testsúlya nem jelentett előnyt.

 

Ezután két szélcsendes nap következett, amikor a versenyrendezőség minden erőfeszítése ellenére sem lehetett futamot tartani. Többször vitték ki a mezőnyt a vízre, amit a fiatal versenyzők meglepően nagy fegyelemmel, és sportszerűen viseltek, de két rajtpróbánál, és a visszalőtt cirkáló szakaszoknál többre nem volt elegendő a szél.

 

Következett a negyedik versenynap (április 10.), amikor folyamatosan frissülő szélben 4 futamot teljesített a fiú és a lány mezőny egyaránt. Peti itt már jó rajtokkal kezdett, és a mezőnyben elfoglalta a tőle várt helyeket. A napi első futamban még gyenge szél fújt (4-5 csomó), és itt két taktikai hiba miatt (belső helyről kétszer is kiszorult a bója vételnél) a 6. helyről visszaesett a 17. helyre, de versenyzése sokkal magabiztosabb volt, mint az első versenynapon. Utána a tovább frissülő, majd erősödő szélben (12 – 20 csomó) 8, 1, 5 futameredményekkel zárta a napot.

 

Az utolsó napra (április 11.) a meteorológiai előrejelzések erős frontot jeleztek, ami a reggeli 10 órás rajtra meg is érkezett, és ragyogó 16 – 20 csomós keleti szélben sikerült az első futamot megtartani. Peti azt teljesítette, amit tőle vártunk: jó rajt után jó sebességgel, imponáló fölénnyel nyerte a futamot. Ezt követően a szélerősség gyengült, és ismét a „döghullámok”, illetve a lyukas forgolódó szél volt a jellemző. Péter vitorla- és árbocbeállítása nem volt megfelelő, és sebességi problémák miatt csak a 8. helyen végzett ebben a futamban.

 

Mint kiderült ez a szélerősség csökkenés csak a szívása volt az igazi frontnak, mert a következő, 10. futamra már sajnos nem kerülhetett sor a viharossá erősödő 32 – 35 csomós szélben a rendezőség a partra küldte a mezőnyt.

 

A parádés díjkiosztón végül 9 futam alapján hirdettek eredményt, ahol a fiú kategóriában Bathó Péter az előkelő 5. helyen végzett. Kiemelkedett a mezőnyből ezen a versenyen a szingapúri versenyző, aki végig egyenletes teljesítménnyel szerezte meg második világbajnoki győzelmét.

 

Végeredmény:

 

  1. Choy Darren Wong    SIN                                                 32 pont
  2. Barrows Ian               ISV  (US, Virgin Szigetek)             68
  3. Tapper Kaarle           FIN                                                   72
  4. Benini Marco            ITA                                                   75
  5. Bathó Péter               HUN                                                 76
  6. Liena Prats Martin    ESP                                                   77

 

 

A lányoknál végig nagy verseny zajlott az osztrák és a finn versenyzők között, ahol végül a mérsékeltebb erős szeles teljesítménye miatt szorult a második helyre Lara Vadlau, aki szeptember óta Bathó Péter edzőpartnereként együtt készül velünk az Ifjúsági Olimpiára.

 

Végeredmény:

 

  1. Blassar Niki               FIN                                                  20 pont
  2. Lara Vadlau              AUT                                                24
  3. Van Der Vaart           NED                                                46
  4. Carlsen Celine          DEN                                                 48
  5. Yokoyama Natsha    SIN                                                   49
  6. Sobral Ines                POR                                                 71

 

A Világbajnokság tapasztalata alapján Bathó Péter technikailag és taktikailag is képes arra, hogy ebben az ifjúsági mezőnyben jó eredményt érjen el.  Az összetettbeli egyenletesebb teljesítményéhez feltétlenül javítani kell még rajt készségét, és tovább fejleszteni a már megkezdett, rámenősebb, céltudatosabb versenyzői stílus kialakítását. Testsúlyának csökkentése, illetve tartása a megkezdett speciális fizikai edzések folytatását, és étkezési szokásaiban a még nagyobb önfegyelem kialakítását igényli részéről az olimpiáig hátralevő időre. Az új típusú keményebb árbocot, amelyik az olimpián is a használatos lesz, további edzésekkel még jobban meg kell ismerjünk, és ahhoz a megfelelő vitorla beállítást kialakítani.

A visszaszámlálás így 2010. augusztus 14-ig megkezdődött, és az elvégzendő feladatok alapján van bőven tennivalónk!

 

Ezzel a Világbajnoksággal lezárult a kvalifikáció az  I. Ifjúsági Olimpiára, amelyet 2010. augusztus 14 – 28. között rendeznek Szingapúrban. Bathó Péter most már hivatalosan is Olimpiai Csapattagnak számít, amelyet a Magyar Olimpiai Bizottság is deklarált a 2010. április 1–jén megtartott tájékoztatásában.

Támogatóink: