A Sámánok az SSL Gold Cup elődöntőjében!

Fantasztikus újabb magyar győzelem a negyeddöntő utolsó, dupla pontos futamában, Las Palmasban.

Reggel halasztottak az erős és forgolódó szél miatt. Aztán magyar idő szerint 12.30 körül elrajtolt a csoportunk negyedik futama, az arany futam, amely dupla ponttal számít. Kemények voltak a körülmények, 20 csomós alapszél, néha 30 csomós lökésekkel. Nagyon együtt rajtolt a négy hajó, a németek indítása sikerült a legjobban. Jobbra nyitottunk egy idő után, arra picit kisebbek voltak a hullámok, igaz, a szél is valamivel – de talán mindent összevéve kedvezőbb lehetett volna az az irány, anélkül is, hogy… hihetetlen jobbos szélfordulót kaptunk meg, akár a vezetést is átvehettük volna az első bójáig, de ezt már sose tudjuk meg, ugyanis a futamot félbeszakították. Idegtépő várakozás után került sor a második rajtunkra, itthoni idő szerint 14 órakor. A szél ereje csökkent, északiasra fordult, a hullámok is kulturáltabbak lettek. Jó időben, jó sebességgel rajtoltunk de nem a legjobb helyen. Jobbra indítottunk, a németekkel meccseltünk, másodikként vettük a felső bóját a németek után. Akik a bójavételnél szabályt sértettek, előbb kitolták az orrsudarat a megengedettnél (ezt csak a genakkerhúzással egyidőben lehet megtenni), ezért 360 fokos büntetést kaptak, vissza is estek harmadiknak. A mi manőverünk – szokás szerint – tökéletes volt, ezzel az első hátszél elején átvettük a vezetést, amit a célig már ki sem engedtünk a kezünkből. Mögöttünk NED, CHI, GER volt a sorrend. A chileiek és a németek manővere nem sikerült a lenti kapunál, biztos előnnyel kezdtük az utolsó cirkálószakaszt. Az üldözők és a felső bója között vitorlázva növelhettük az előnyt, ugyanis a hollandok és a németek külön match race-t vívtak egymással a továbbjutásért. Mi hibátlanul vettük a felső bóját, az üldözők azonban egy olyan showt produkáltak, amelyre ritkán láthatunk példát: szinte egyszerre ért a három hajó a bójához, a németek valami miatt óvtak, de a genakkerük nem állt ki, aztán lejött vagy lehúzták, bekerült a hajó alá, és még egy előkészítetlen halzolás is káoszt okozott fedélzeten. A hollandok pedig nem húztak bőszeles vitorlát addig, amíg nem derül ki, mit is akarnak a németek... Ezzel a chileiek feljöttek a második helyre. Majdnem 300 méterrel vezettünk a befutó hátszél közepén, a végén több mint egy percet vertünk a chileiekre, 1.52-t a hollandokra, és 2.01-et a németekre. Ezzel a csoportunkból az elődöntőbe első helyen a Sámánok jutottak, második helyen pedig a hollandok. Hogy kik lesznek majd a legjobb nyolc között az ellenfeleink, az a cikk végén, pontos programmal együtt olvasható.

Ez a magyar csapat eddigi teljesítménye alapján ott van a világ pillanatnyi nyolc legjobb vitorlás csapata között. Egyetlen tenger nélküli nemzetként! A negyeddöntő négy futama közül hármat megnyertünk. Az ellenfelek minden országban a legjobb erőiket küldték a hajókra. Dennis Conner, olimpiai bronzérmes, kétszeres világbajnok és háromszoros Amerika Kupa győztes, az SSL Gold Cup tiszteletbeli elnöke úgy fogalmazott: ez az a sportverseny a világon, amelyen a legtöbb olimpiai érmes indul egyszerre, egymás ellen.

A teljes csapatnévsor, ABC sorrendben, mindazokkal együtt, akik bármely megelőző fordulóban a Sámánok tagjai, azaz a siker részesei voltak:

Adorján Csaba, Bakóczy Róbert, Berecz Zsombor, Goszleth Marcell, Gyapjas Zsombor, Huber Lél, Lillik Ákos, Majthényi Szabolcs, Németh Áron, Németh Domonkos, Takácsy Levente, Tomai Balázs, Varjas Sándor.

A Sámánok kiválóan vitorláztak eddig. Maximálisan csapatként működtek, kivétel nélkül mindenki a legjobb teljesítményét nyújtotta a futamok során. Öröm volt látni az összeszokott munkát, hallani az intenzív, de hatékony és célratörő fedélzeti kommunikációt. Akár mindenkit ki lehetne emelni a csapatból, de külön megemlíteném Berecz Zsombort, a csapat kapitányát, aki olimpiai üzemmódba pörgette fel magát, hallatlanul motiválta a csapatot, és a taktikai döntései gyorsak és kreatívak voltak – például a negyeddöntő harmadik futamának befutójában. (A képen.)

Bakóczy Róbert kormányos ezeket az elképzeléseket pontosan meg tudta valósítani, leheletfinoman vezette az egyre jobban megismert hajót, a fordulókat, a hátszeles menetek finom megoldásait jó volt nézni. Németh Áron pedig hihetetlen nyomás alatt, szoros bójavételek közepette is kifogástalan munkát végzett az orrban.

Egy hazai vitorlás generáció legjobbjai ültek össze, az olimpiai ezüstérmes Berecz Zsombor vezetésével az SSL Vitorlázó Világkupában, hogy nemzetek közti küzdelemben, egy csapat világbajnokságon mutassák meg a világnak a magyar virtust. És még nincs vége! A folytatás december 2-án szombaton következik az elődöntő két négyes csoportjának egyetlen, sorsdöntő futamával, amely eldönti: kik kerülnek a legjobb négy közé december 3-án vasárnap.

Berecz Zsombort, a Sámánok kapitányát sikerült elérni whatsappon.

Nem tudom mennyire tudtok róla, de annyi izgalmat és örömöt adtok a versenyzésetekkel a magyar vitorlás társadalomnak, amire az olimpiai ezüstérmed óta nem volt példa...

"Érezzük a támogatást, és érezzük a felelősséget is. Ez a verseny egy óriási lehetőség, a Jóisten tudja, mikor lesz legközelebb ilyen. Éljük minden pillanatát. Ez a csapat nagyon együtt van, az én döntésem volt, hogy kik kerülnek bele, és ki merem jelenteni, hogy ők ma a legjobb vitorlázók Magyarországon."

Ott vagytok a világ pillanatnyilag legjobb nyolc nemzeti vitorlás csapata között. Az elődöntőben és a döntőben egyetlen futamban dől majd el a továbbjutás, illetve a végső sorrend...

"Én ezt a feszültséget élem nagyon. A medal race-ekben is az izgalom mindig jót tett. A terhelés, a feszültség alatt lettem egyre magabiztosabb. Itt vagyunk a legjobbak között, készen állunk. Vitorláznunk kell, nincs más dolgunk. És élvezni kell a vitorlázást - ha élvezed, lesz eredmény!"

Takácsy Leventét, a Sámánok grinderét is sikerült elérni. 

Levi, te a földvári Spartacus vezető edzője vagy. Edzői szemmel, mi ennek az SSL magyar csapatnak a legnagyobb erőssége? 

"Az, hogy nagyon gyorsan sikerült erős csapatot felépíteni. Ennek ez a titka, hogy kis ország vagyunk, rengeteg az átfedés. Majdnem mindenki mindenkivel ment már korábban egy hajóban, én például Bakóczy Robival. Goszleth Marcellel pedig egy szemvillanásból megértjük egymást, hiszen tőle tanultam meg vitorlázni. Ugyanazt az iskolát jártuk végig mindannyian. Fontos az is, hogy Majthényi Olcsi nagyon jó keretet ad ennek az egésznek, edzőként tekintünk rá. Az elemzéseink következtetéseit pedig másnap nagyon gyorsan és hatékonyan tudtuk adaptálni. Az is lényeges, hogy a hajón belüli hierarchia maximálisan el van fogadva, nincs közbedumálás, az van, amit a taktikusunk, Berecz Zsombi mond. Ehhez viszont mindenki fegyelmezetten és kialakult rend szerint információkat tud szolgáltatni, én például, mint grinder, a cirkáló szakaszokban gyakorlatilag végig lógok, tudom figyelni a szelet."

Kegyetlen - és a nagyközönségnek kegyetlenül izgalmas - ez a versenyrendszer. És nem csak a dupla pontos arany futam, hanem az elődöntő és a döntő is. Nem tudok olyan pályaversenyről, ahol egyetlen futam döntené el önmagában a végső sorrendet. Erre az orosz rulettre milyen taktikával készültök?

"Alapvetően még az eddigieknél is pontosabban fogunk felkészülni a szélből és a saját versenyünket fogjuk futni. A rajtvonal mindig nagyon rövid, ott nagyon oda kell figyelni, de nem szabad rizikózni. Arra tippelek, hogy mindenki önmagára fog elsősorban figyelni, mert ha valakivel hosszabb csatába bonyolódik, mindig ott egy nevető harmadik..."

Ahogy hallottam, ma volt technikai gondotok, szerencsére nem a futam alatt...

"Igen, a rajtra várakozás közben a nagy hullámok miatt elszállt az albánk. Jöttek, kicserélték. Alig mentünk tovább, ez az új alba is eltörött, megjelent megint a szervizes srác, nekilátott újra kicserélni. Nem nagyon szoktunk beleavatkozni a munkájukba, de amíg dolgozott, a Lillik Ákos a tönkrement albát kicsit átalakítva összerakott egy tartalék darabot. Úgyhogy még ez is belefért a napunkba..."

December 2-án szombaton először GBR, BRA, NED, ITA csatázik 12.00-kor (magyar idő szerint 13.00-kor).

Ezt követi a mi elődöntőnk: NZL, FRA, HUN, ESP 13.30-kor (14.30-kor)     https://www.youtube.com/@Starsailors

Kép: Gilles Morelle

Visy László Oszi