A Flaar 18 a 2023-as évben stabil osztállyá nőtte ki magát

A Flaar hajóépítőlabor alaphajója, a Flaar18 mostanra stabil osztállyá nőtte ki magát, a 2023-as versenyszezonban valamilyen formában 17 egység vett részt versenyeken. Az osztály évek óta bővül, a tavalyi szezonban is több új egység szállt be bukkant fel az osztály életében.

Idén rendezték meg az első Flaar18 országos bajnokságot, ami nagy szó a friss osztály életében. A többnapos versenyen kilenc egység állt rajthoz. A kedvezőtlen időjárás miatt nem tudtak érvényes OB-t zárni, viszont az osztály lelkesedését és motiváltságát így is tapintani lehetett.

„Idén a túl gyenge szél miatt nem sikerült érvényes országos bajnokságot rendeznünk. Jövőre olyan időszakot keresünk a bajnokság megrendezésére, ami várhatóbban szelesebb versenyt tesz lehetővé” – mondta Forintos Norbert, a Flaar18 osztály kapitánya. Az idei bajnokságon – amelyet augusztus harmadik hetében Balatonalmádiban rendeztek – 9 induló volt. Ezzel az osztálykapitány szerint a terveknek megfelelően, sőt, azokat talán meghaladóan is alakult az osztály aktivitása.

Annak ellenére, hogy az osztály nem utánpótlásnevelő, 2023-ban több új tagjuk is lett, közülük két egység különösen nagy lelkesedéssel szállt be az osztály életébe. Meghatározó résztvevői a versenyeknek, valamint a szárazföldön is aktívan alakítják az osztályközösséget. A Flaarosok azzal együtt sem versenyeznek külföldön, hogy tudni korábban német, illetve osztrák vizekre is vásároltak hajót.

Az osztály one design jellegéből adódóan a hajók technikai fejlesztése limitált. A vitorlázók technikai tudását viszont közös elméleti továbbképzésekkel és edzésekkel fejlesztették tovább. 

A szezon kívüli időszakban is aktívak, ekkor tartották meg a szokásos szezonzáró gálavacsorát, ahol ünnepélyes keretek között osztották ki az éves összesítésben legjobb egységek jutalmát. Tavaly hagyományteremtő jelleggel kétnapos programot szerveztek a vacsora köré, amelynek része volt az osztálygyűlés, valamint egy versenyelméleti továbbképzés is. A szezont tavasszal szintén egy kétnapos eseménnyel kezdik.

csl