A döntőben is őrzik pozícióikat a Vadnai testvérek

Lényegében nem változtak a magyar hajók pozíciói a döntő első két futama nyomán a Laser Standard vébén.

A selejtezők zárultával a döntő két első futamával folytatódott a Laser Standard hajóosztály kvótaszerző világbajnoksága a japán Sakaiminatoban. A Miho-öbölben 6-8 csomós, könnyű északkeleti szélben a verseny 7. futamában Vadnai Benjamin a 44. helyen futott célba, a következő menetben azonban a 11. helyen végzett. Ezzel az összetett helyezése a 21-re változott a szombati 20-ról. Vadnai Jonatán ugyanebben a két futamban a 13. és a 35. helyeken zárt, így az összetettbeli helyezése is egy hellyel változott – de az ellenkező irányba, egy helyet előrelépett és a 34. pozícióban tartózkodik.

A szűk élmezőnyben is történt változás a szombati két futammal: az ausztrál Tom Burton állt az élre, a szombaton vezető új-zélandi Sam Meech a második, a harmadik helyre pedig a svéd Jesper Stalheim jött fel. A szombati második Matthew Wearn egyelőre a 6. helyig csúszott vissza. A verseny rendkívül szoros, az első hét hajó 18 ponton belül áll, így egy-egy kiugróan jó – vagy éppen gyengébb – eredménnyel nagyot lehet előrelépni, illetve hátrébb csúszni az összetett listán.

részletes eredményeket itt lehet nézni.

Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Foto: Junichi Hirai /  Bulkhead magazine

A Laser Standard vébéről itt olvashat még:

MINDKÉT MAGYAR HAJÓ AZ ARANYCSOPORTBAN A LASER STANDARD VÉBÉN

TOVÁBBRA IS AZ ÉLMEZŐNYBEN A VADNAI TESTVÉREK JAPÁNBAN

JÓL KEZDTÉK A VÉBÉT A VADNAI TESTVÉREK

KEZDŐDIK A LASER STANDARD VÉBÉ - ÚJABB KVÓTASZERZÉSI LEHETŐSÉG

Támogatóink: