470: A Gyapjas testvérek Imperiában

Olimpikonok között!

A felkészülésünk második állomása megint Impériában volt, egy ötnapos edzőtábor és egy háromnapos felkészülési verseny keretében. Az edzőtáborban 7 hajó vett részt, köztük volt a török olimpikon, az Európa bajnok olasz egység, és a holland női páros aki éppen vezeti a világ ranglistát. Az edzői munkába besegített az olimpiai bajnok horvát egység egyik tagja is .

Az edzésen változatos szelünk volt szerencsére, így majd minden körülményben ki tudtuk próbálni magunkat. A vízen, ahogy az lenni szokott az ilyen időszakban nagyrészt speed test volt. A sebességünk már kezdi utolérni a legjobb egységekét is, ami mindenképp egy pozitív dolog.

Ami majd még gyorsítani fog rajtunk remélhetőleg, az az új árboc és az új strek rendszer lesz amit a következő edzőtáborban fogunk kipróbálni.

A versenyen nem túl nagy de annál erősebb mezőny gyűlt össze. A mindössze 20 hajóból, három olimpikon és két U23-as Európa bajnok. Az első nap három futam volt erős szélben (20-22 csomó). Mivel ez edzőverseny volt nekünk, úgy döntöttünk, hogy az eredmény elé helyezzük az optimális állítás megtalálását, így minden futamban más állítást próbáltunk.

Úgy éreztük, hogy a második futamban találtuk el ezt a legjobban, ahol kifejezetten jó volt a tempónk. A második napon sajnos nem volt befejezett futam, bár egész nap a vízen voltunk. Az utolsó nap lassan épülő déli 6-13 csomós  szélben volt további 3 futam, amiben sajnos sok kis hibát ejtettünk. Így végül a nyolcadik helyen végeztünk, ami jó eredmény ahhoz képest, hogy kik ellen versenyeztünk.

Jövő héten indulunk vissza edzeni a legjobb francia egységgel 3 napot, utána egyből megyünk tovább Pálmára, ahol folytatjuk a felkészülést. 
 
Gyapjas Zsombor


Csatolt képek:

Támogatóink: