420-470 Junior EB 3. napi beszámoló

6 futam után kialakultak az arany, az ezüst és a bronz csoportbeosztások.

A 470-es nemzetközi osztályszövetség beszámolója az EB szerdai napjáról.

A szerencse forgandó, mint ahogy azt megtapasztalta az argentin Sebastian PERI BRUSA és Santiago MASSERONI a 470-es junior Európa-bajnokság harmadik napján a Balatonon.

 

Azt hitték, hogy rossz versenyük volt, de amikor visszajöttek a kikötőbe rádöbbentek, hogy a többieknek még rosszabb napjuk volt. Sőt, az egyetlen dél-amerikai csapat az előfutamok végén az összetett élén találta magát, legnagyobb meglepetésére.

 

Mind a három csoport, a kék, a rózsaszín és a sárga is egy futamot teljesített szerdán, hogy meglegyen az összesen hat megrendezett futamja. Innentől kezdve a teljes mezőnyt arany, ezüst és bronz csoportokra bontják, így ezen az egy futamon még nagyon sok minden múlt. Nem volt könnyű futam, mivel a versenyzők 15 csomós forgolódó szélben rajtoltak el.

 

A kék csoportban a francia Beranger BALZEAU és Mathieu FOUNTAINE ismét jó formában – győzni jöttünk hozzáállással versenyzett. Az erős szélben sokat kockáztattak, majd teljes vitorlázattal mentek, amikor a szél enyhülni kezdett. A célvonalon másodiknak a Tim ELSNER kormányozta német csapat haladt át, de őket még a rajtnál kizárták a rajtszám nem megfelelő elhelyezése miatt, amire Tim dühösen oldalra vágta a kormányrúdját.

 

Az argentinok nem nagyon tudták megmondani, hanyadik helyen értek célba, eléggé hátul végeztek, de kiejtették ezt a helyezést. “Nehéz verseny volt ez számunkra.” – mondtaMASSERONI. “Jó volt a sebességünk, de sok taktika hibát követtünk el, nem találtuk a helyünket, és így eléggé rossz helyen végeztünk. Nem hiszem, hogy ez befolyásolja az eredményt, még mindig jó helyen állunk.” És valóban, továbbra is vezetik az összetettet. Mire a következő csoport is végzett, a szél már teljesen kiszámíthatatlanná vált. Az orosz csapat, Vladimir CHAUS és Denis GORETY végzett az első helyen, de csak néhány másodperccel a portugál testvérpáros, Antonio és João ROSA előtt. A regnáló junior világbajnokSofian BOUVET és Jeremie MION jó versenyt futott, egy darabig. “Majdnem az egész futam alatt az első helyen álltunk." – mondta Mion. “Aztán a második cirkáló szakaszt rosszul vettük, és a hatodik, hetedik helyre estünk vissza. Onnantól a szél már össze-vissza fújt.” A francia csapat valahogyan átvergődött a célvonalon, de már spinnaker nélkül, mivel azt képtelenség volt felhúzni.

 

Húsz perces szünettel az első hajó befutója után érkezett meg csak a következő versenyző a rózsaszín csoprotban, így majdnem mindenki DNF-et kapott. A sárga csoportban senki nem ért célba, ezért a versenybírók úgy döntöttek, hogy majd délután újraindítják a futamot. Addigra a szél 4-5 csomóssá gyengült, a később megtartott futamot pedig az olasz Simon SIVITZ KOSUTA és Jas FARNETI nyerte meg, amellyel az abszolút értékelésben az ötödik helyre jöttek fel.

 

A rózsaszín futam vitorlázói óvással próbálkoztak a versenyzsűrinél, és mindenféle pletykák keringtek a különböző döntéseket illetően. A lengyel Karol JACZKOWSKI így összegezte azok véleményét, akik DNF-et kaptak: “Ma lehetetlen szél fújt, és csak hat hajó fejezte be a futamot, a többiek egyszerűen nem tudtak célba érni, annyira leállt a szél. Nagyon szomorú vagyok, mert ez egy fontos Európa-bajnokság számomra. Bejutottunk az arany csoportba, de mivel az az utolsó évünk a juniorok között, szerettem volna az első tízben végezni, de most már csak kevés esélyünk van erre.”

 

A DNF-helyzet sok más versenyzőt is negatívan érintett. Például a német Tina LUTZ és Susann BEUCKE a kilencedik helyen állt az összetettben, és vezette a női kategóriát. Mivel az első nap már kiejtettek egy OCS-t, a DNF-fel a 33. helyre estek vissza, és csak 1-2 pont választotta el őket az arany csoporttól. Ez azt jelentette, hogy a másik német csapat,Viktoria JURCZOK és Josephine BACH vette át a vezetést a nőknél. “Csalódottak vagyunk.” – mondta Lutz. “Jól versenyeztünk a héten, és egy órán keresztül vitáztunk a zsűrivel, de semmi nem változott. Ez a végét jelenti a bajnokságunknak, úgyhogy most már a 470-es dániai világbajnokságra koncentrálunk.”

 

Egy ember szomorúsága általában egy másik boldogságát jelenti, így voltak, akik jól jártak mások kizárásával. A negyedik hely elég volt ahhoz, hogy a holland Nina KEIJZER ésAnneloes VAN VEEN a 29. pozícióban végezzen az összetettben, és bejusson az arany csoportba. “Nekünk jó versenyünk volt, és szerencsések is vagyunk. Kemény futam volt, de szeretjük az ilyet.” - mondta Keijzer.

 

Csütörtökön még keményebb lesz, mivel a legjobb vitorlázók először mérik össze magukat az arany csoportban, a többiek pedig az ezüst és bronz versenyeken.

Támogatóink: