29er EUROCUP: Remek eredmények a 2017-es sorozat utolsó futamán

Utolsó állomásához érkezett az idei 29er EuroCup versenysorozat. A Garda-tavon 20 nemzet 119 egysége állt rajthoz. Az öt magyar résztvevő hajó közül három is az Arany csoportban végzett. 

Vitorlázóink nagy örömére a regattára október 26-tól 29-ig, az őszi szünet előtti héten került sor - így kettő hét iskolai szünet vált indokolttá...

Goszleth Marcell edző beszámolója:

"A versenyt megelőzően három napon át készültünk a helyszínen. Meglepően jó idő fogadott bennünket. Még a reggeli északi szél sem volt olyan hideg, mint amire október végén számítottunk, míg a víz egyenesen meleg volt, így remek edzésekkel a hátunk mögött vártuk a folytatást. A verseny előtt részint külön, részben pedig olasz és amerikai edzőpartnerekkel gyakoroltunk. A verseny előtti napon a hajók felkészítése mellett pihenőre is jutott időnk, amit délután a gyönyörű massonei sziklák vertikális világában kalandozva töltöttünk. 

A verseny első két napján szokatlanul gyenge szélben összesen 3 futamot tudtak csak megrendezni. Az első futam rajtját délután 13h-ra írták ki, bízva a jó termikben. Ez azonban elég haloványan fújdogált csak és azt sem sokáig. Egyöntetűen jól kezdett a csapat, mindenki a mezőny első felében várta a folytatást. A második napon megrendezett két futam már nem sikerült mindenkinek ilyen jól. Lászlófy Ábelék és Ralovich Dávidék két-két gyenge futamot produkáltak a reggeli északiban, ami ugyancsak bizonytalanul fújt. A harmadik futamban a szél leállása teljesen felkavarta az állást, lévén a második (kék) selejtezőcsoport hajói közül rengetegen nem tudtak időn belül befutni.

A kvalifikációs futamok a tervezettel ellentétben így a harmadik napon is folytatódtak, ugyanis legkevesebb 4 futamra lett volna szükség ennek lezárásához. Végre magára talált a reggeli északi, melyben 4 futamot rendeztek. Ezekben a Jeney - De Jonghe és a Kocsis Bálint - Pavlik Attila páros végig kiegyensúlyozottan szerepelt, számukra egy pillanatig nem volt kérdés az arany csoportba jutás. Lászlófy Levi és Arányi Barni szintén nagyon jól versenyzett, de az 5. és 6. futamban is mindkétszer top 10-es helyről felborultak és alaposan visszaestek. A 7. futamban aztán nagyobb hiba nélkül vitorláztak és egy 6. hellyel ők is biztosították helyüket a legjobbak között. Sajnos Lászlófy Ábel és Petrányi Boti, valamint Ralovich Dávid és Borbás Barna továbbra is sok hibát vétett, így nem kerültek az arany csoportba. Előbbi csapat elsősorban a technikai részletek kifinomulatlansága miatt, utóbbiak elsősorban gyenge rajtjaik miatt szorultak a mezőny második felébe.

Az egy naposra zsugorodott vasárnapi döntőben további két futam került megrendezésre az elég lyukassá váló, így nehéz körülményeket teremtő reggeli északiban. Sokan a menők közül is betliztek, mert egy rossz oldalválasztással pillanatok alatt nagy hátrányt lehetett összeszedni. Ebben a szélben a konzervatívabb stratégia sem volt kifizetődő, mert néha a pálya két oldalán volt szél és középen semmi. Szerencsére Jeney Mátéék és Kocsis Bálinték csak egy-egy gyengébb futamot produkáltak, így megtartották helyüket az összetettben. Az ezüst csoportban már jobban ment a Lászlófy Ábel - Petrányi Botond és Ralovich Dávid - Borbás Barna párosoknak is. Sikerült kijavítani a selejtezők alatt nagy hátrányt jelentő technikai hibákat, így sokkal eredményesebben vitorláztak és előrébb léptek az összetettben.

Összességében nagyon sikeres versenyen, és egy jó éven vagyunk túl. Egy hazánkban új hajóosztály legjobbjai jó tavaszi bemutatkozás óta is szintet léptek a nemzetközi mezőnyben, sokkal egyenletesebb teljesítményre képesek és szemmel látható a technikai fejlődésük.

Nagy eredmény, hogy itthon is rohamléptekben fejlődik a 29er, amiben komoly segítség, hogy a Magyar Vitorlás Szövetség maximálisan támogatja az osztály fejlődését. Sokat jelent továbbá, hogy olyan szponzorok is fantáziát látnak a hajótípusban, mint a T-Systems Magyarország, amely két éves szerződés keretében célzottan támogatja a Magyar 29er Osztályszövetséget."

A gardai 29er EuroCup eredménye ITT!

A 2019-e 29er EuroCup végeredménye pedig ITT tekinthető meg. 

Ebben az évadban a 29er EuroCup-sorozatot a francia Theo Revil - Gautier Guever páros nyerte, a szlovén Rok Verderber - Klemen Semelbauer páros előtt. Bronzérmes lett a Elias Odrischinsky - Olivier Silen egység Finnországból. 

A 2017-es 29er EuroCup-sorozat tíz versenyből állt, amelyből a legjobb öt eredményét számítják be a végső sorrend kialakításakor.Persze az a legjobb, ha a versenyzők mind a tíz versenyen elindulnak, de ezt csak kevesen engedhetik meg maguknak mind anyagi, mind időgazdálkodási okok miatt. A magyar 29er egységek Cavalaire-Sur-Mer-ben estek át a nemzetközi 29er-élet tűzkeresztségén és a tízből három regattán vettek részt.

A magyar egységek közül 34. lett a Kocsis Bálint - Pavlik András, 41. a Lászlófy Levente - Arányi Barna, 67. a Lászlófy Ábel - Petrányi Botond, 84. a Ralovich Dávid- Borbás Barna duó. De Jonghe Arthur társat cserélt év közben, így az ő teljesítményük nem mérhető reálisan ebben a sorozatban.

A program nem áll meg, Jeneyék jelenleg is az olaszok és oroszok legjobbjaival edzenek a Garda-tavon. November végén ismét Barcelonába költözik a Sparis 29er csapat. A válogatók alapján győztes Kocsis Bálint - Pavlik András páros is itt készül a decemberi WS Youth Worlds versenyre, amelyet Kínában, Sanya-ban rendeznek majd.

A magyar 29er-vitorlázás nagy lendületet kap, hiszen a napokban érkeznek meg a pályázati hajók, amelyekből a nagy klubok mind részesülnek. Jövőre már 20 körüli 29er-flottával számolhatunk idehaza. 

Fotó: Elena Giolai - Fraglia Vela Riva


Csatolt képek:

Támogatóink: