26 magyar laseres Malcesinében

Pénteken a Garda-tavon a Malcesinében megkezdődött az Európa Kupa verseny. Óriási mezőny, összesen 640 hajó gyűlt össze az 5 hajóosztályban. Öt osztály, mert külön versenyeznek a fiúk és a lányok Laser Radiálban és Laser 4.7-ben is. Köztük összesen 21 magyar versenyző van. Legtöbben azok, akik Izolán is indultak a múlt héten, kiegészülve a Palma de Mallorcáról érkezett Laser Standardben induló Vadnai-testvérekkel és Tomai Balázzsal.

Az olimpiai kvalifikációra hajtó Standardeseinknek ez lett volna Palma de Mallorca után a második válogató versenyük a kingstoni világbajnokságra, de időközben a Magyar Laser Szövetségnek sikerült kijárnia 3 indulási lehetőséget, így ennek a válogatózásnak már nem kellett folytatódni.

Az első napon két futamot bonyolítottak le minden hajóosztályban.

Ezek alapján Érdi Mária 2. helyen áll a Laserr Radial női osztályban, 84 hajó között. Hirschler Rebekka 56.

A Laser Standarben Vadnai Benjamin vitorlázott kitűnően és a 3. helyen áll a 99 hajós mezőnyben. Tomai Balázs a 13., Vadnai Jonatán 15.

A legnépesebb mezőny a Laser Radial fiúké. 210 induló van, köztük öt magyar versenyző. Scharf Máté, Tüth Levente, Galambos Kristóf, Jámbor Attila és Domokos Dávid.

Laser 4.7-ben a fiúknál 168 hajós a mezőny. 18. helyen áll Hadnagy Zsombor, 26-on Tenke Áron. A többiek: Erőss Lóránd 45., Németh Domonkos 64. Újváry Dénes 76., Veisse Zoltán 79. Argay Balázs 81., Rácz Bence 91., Sátori Bence 96., Oláh Gergő 122., Bihary Ádám 135., Almási Zsombor 165., Aradi Nándor 166.

A lányok 73 hajós mezőnyében Kalmár Kata 35., Róka Bianka 46. és Korchmáros Sára 73.

A verseny honlapja: http://myregata.it/en/2015/4/Laser-Europa-Cup-Malcesine

Öt osztályban összesen 640 hajó versenyez a Garda-tavi Laser Európa Kupa versenyen. Legjobbjaink az élmezőnyben vannak a zárónap előtt.

Ma ér véget Malcesinében a Garda-tavon a Laser osztály Európa Kupa versenye. Vasárnapig 6-6 futamot teljesített az öt hajósztályban versenyző 640 vitorlázó. 26 magyar versenyző vesz részt, és a legjobbak továbbra is helyt állnak az élmezőnyben.

Érdi Mári hat futam után a 4. helyen áll a női LaserRadial mezőnyben. Helyezései eddig: 2., 8., 10., (28.), 11., 12. Előtte olasz, litván (Gintare Scheidt) és orosz versenyző áll, mögötte egy hellyel és öt ponttal Monika Mikkola az osztály ifjúsági (U19) világbajnoka, akit tavaly Dziwnów-ban győzelmekor csak Mári tudott megszorongatni (miközben ő meg U17-es világbajnok lett).

Négy olasz és egy lengyel versenyző mögött Vadnai Benjamin a 6. helyen áll a kereken százhajós (két csoportban versenyző) Laser Standard mezőnyben. Futameredményei: 4., 2., (7.), 6., 6., 2.
Szombati remek vitorlázásával Tomai Balázs feljött a 9. helyre.:11., 5., 5., (12.),4., 3.
Vadnai Jonatán 18. helyen áll.

A fiú Laser 4.7 mezőnyben feketezászlós rajt, óvás és egy-egy gyengébb futameredmény miatt Hadnagy Zsombor (25.) és Tenke Áron (45.) is hátrébb csúszott a mezőnyben első napi helyezéseikhez képest. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy Erőss Lóránd folyamatosan javulva jön előre. A hatodik futamban elért 3. helyével már a 29. a listán a 168 hajós mezőnyben.

A Laser Radiálban vitorlázik a legnépesebb, 213 hajós mazőny. Itt a magyarok közül Scharf Máté áll a legjobban, a 65. helyen.

Korosztályokban több győzelemmel zártak a magyarok!

Vadnai Benji U21-ben, Érdi Mári és Vadnai Joni U19-ben nyert Malcesinében.

Malcesinében ma egyetlen futammal ért véget a Laser Európa Kupa verseny, amelyen öt hajóosztályban 640 hajó (!) versenyzett. A legjobb magyarok kitűnően vitorláztak, és akadtak figyelemre méltó részeredmények is.

Az olimpiai Laser Standard osztályban a pontosan százhajós mezőnyben Vadnai Benjamin végig egyenletesen jól vitorlázva (a kiesője 7. volt) az 5. helyen végzett. Ráadásul ő volt a leredményesebb U21-es versenyző, amit a rendezőség is díjazott. Tomai Balázs egyre javuló teljesítménnyel a 8. helyig jött előre. Az idén Laser Standardbe szállt Vadnai Jonatán pedig 21. lett, és diadalmaskodott az U19 korosztályos versenyzők között.

A szintén olimpiai női Laser Radiálban Érdi Mári is a legjobb U19-esnek bizonyult. Az összetett listán ő a 6. helyen végzett a nagyon erős, 85 hajós mezőnyben. Hirschler Rebekka 49. lett.

Róka Bianka nyerte az utolsó futamot a nő Laser 4.7-es osztályban, és ezzel a 21. helyre lépett előre a 74 hajós mezőnyben. Kalmár Kata 55. lett. 

A fiú Laser 4.7 osztályban Hadnagy Zsombor 32. helyen végzett. Egy ponttal és két hellyel előzte meg a napról napra javuló, az utolsó futamon 3. helyen célba érkező Erőss Lórándot (34.). Tenke Áron 42. lett, Újváry Dénes 65., Veisse Zoltán 74., Németh Domonkos 83., Bihary Máté 96., Argay Balázs 104., Oláh Gergő 107., Rácz Bence 108., Sátori Bence 125, Aradi Nándor 144., Almási Zsombor 145. Ebben a hajóosztályban 168-an versenyeztek.

A férfi Laser Radialban gyűlt össze a legnépesebb mezőny: 213 hajó. A magyar versenyzők eredményei: Scharf Máté 69., Tóth Levente 111., Galambos Kristóf 118., Domokos Dávid 158., Jámbor Attila 207. 

A verseny végeredményei letölthetők a mellékletből pdf fájlokban.

A verseny honlapja részletes eredményekkel: http://myregata.it/en/2015/4/Laser-Europa-Cup-Malcesine

FOTÓ: Fabrizio Prandini és Vadnai Péter

Fotóalbumok: https://www.flickr.com/photos/123779010@N07/sets/

Laser Standard

Laser Radial Női

Laser 4.7 Fiú

Laser 4.7 lány

Laser Radial Férfi