2016. év legjobb magyar vitorlázói

A férfiaknál Berecz Zsombor, a nőknél pedig Érdi Mária lett az Év Vitorlázója 2016-ban. A Magyar Vitorlás Szövetség a hagyományoknak megfelelően szavazással döntötte el, hogy kik lesznek az év vitorlázói. A szavazásban az MVSZ-nél 2016-ban versenyengedéllyel rendelkező versenyzők, valamint a klubvezetők vehettek részt, személyenként egy szavazattal. A nőknél és a férfiaknál is teljesen egyértelmű eredmány született, Érdi Mári és Berecz Zsombor is nagy fölénnyel nyerte a szavazást.

Érdi Mári

18 éves, a Tihanyi Hajós Egylet versenyzője. Már 15 éves kora óta (2013) minden évben megnyerte az év női vitorlázója címet. Ötszörös korosztályos világbajnokként az idei évben elsősorban a felnőtt versenyekre és az olimpiai részvételre koncentrált. Hiszen még volt egy lehetősége olimpiai kvótát szerezni, bár az európai versenyzőknek már csak két kiadó hely volt szabad. Palma de Mallorcán magabiztosan szerezte meg az indulási jogot.

A szezonja fantasztikusan sikerült, hiszen nem csak kijutott, de jól szerepelt az olimpián, ahol futamot is nyert. Négy Világkupa versenyre is meghívták. Először tizenharmadik, majd kétszer nyolcadik, az év végén Melbourne-ben pedig negyedik lett, és ezeken a versenyken is nyert futamot a világ legjobbjai előtt, két alkalommal is. Öt korábban szerzett korosztályos világbajnoki címe és számos érme mellett 2016-ban immár stabilan a nemzetközi felnőtt élmezőnybe került. Ilyen tempóba fejlődve a Tókiói Olimpián már az esélyesek közé is tartozhat majd.

Berecz Zsombor

Berecz Zsombor idén az olimpiai Finn osztály történetében az eddigi legjobb magyar eredményt - Fináczy György 1971-es bronzérmét - felülmúlva az Európa-bajnokságon ezüstérmes lett. A Trofeo Princesa Sofián 7. helyen végzett és ő győzött a Medal Race-en, majd futamot nyert az Olimpián.

A magyar sportolók közül másodikként szerzett olimpiai kvótát még 2014-ben, amivel a többi magyar vitorlázónak is lökést adott a sikerek felé vezető utat mutatva. Idén elsősorban az Olimpiára koncentrált, ahol balszerencsés kezdés után (a fölényesen megnyert menetét érvénytelenítették) futamot is nyerve félidőre a harmadik helyig kapaszkodott előre a listán. Bár az utolsó futamai rosszul sikerültek, és nem jött össze az akkor már elérhető  közelségbe került pontszerzés, mégis a produkciójával elérte, hogy az olimpiai közvetítések során sok szó essen a vitorlázókról. Erre hosszú ideje, évtizedek óta nem volt példa.

Zsombi évek óta biztos tagja a nemzetközi élmezőnynek. Eredményeivel és az ennek érdekében elvégzett rengeteg munkával nem csak a feltörekvő versenyzőknek mutat példát és ad bizonyítékot arra, hogy mindez magyar vitorlázóként is elérhető. Jórészt általa Magyarországon a vitorlázás is bekerült az olimpiai pontszerzésre esélyes, tehát támogatásra méltó sportágak közé. Ettől viszont nagyobb figyelem vetül ránk. A vitorlázás más területeit is észre veszik a szponzorok, értékelni kezdik a vitorlás sport egyéb szegmenseit, kívülállók is érzékelik az elmúlt években elindult pozitív változásokat. Mindez összetett módon segíti a fejlődést, és visszahat élsportolóink támogatásának növekvő mértékére.


Csatolt képek:

Támogatóink: