Osztályelőrírás letöltése
A Scholtz 22 kifejlesztése azt a célt szolgálta, hogy elfogadható áron nagy létszámú hajóosztály
jöjjön létre. A tesztelések során kiderült, hogy az eredetileg túra célú Scholtz 22 Touring, a
Racinggel azonos vitorlázattal és tőkesúllyal szinte azonos versenytulajdonságokat képvisel. Ezért
a típus két változatát az osztályelőírás egyben tárgyalja és SCHOLTZ 22-nek nevezi. Az
osztályelőírás egységesen állapítja meg a felmérési pontokat.
A SCHOLTZ 22-ből a 2014. évig több mint 140 db épült. A hajó kiváló menetteljesítménye és
ugyanakkor elfogadható kabin kialakítása valamint óriási kokpítja vonzotta a vitorlázok sokaságát.
Ennek egyenes következménye, hogy a SCHOLTZ-22 hajó egységességét, a versenyzők
esélyeinek egyenlőségét hosszú időre biztosítsák.
Mivel az MVSZ követelményrendszere alapján minden OD osztályelőírás összhangban kell legyen
az ISAF előírásaival, így 2009. évtől kezdődően az osztályelőírás ennek szellemében került
kidolgozásra. Minden hajónak, amely a Scholtz-22 osztályban kíván versenyezni, meg kell felelnie
az osztályelőírásban megszabott követelményrendszernek. Az a hajó, amelynek vitorlázata,
szereléke vagy hajóteste illetve a legénység létszáma, súlya bármely szempontból eltér a jelen
osztályelőírásban meghatározott előírásoktól, az a Scholtz 22 hajóosztály versenyein nem vehet
részt, illetve a versenyből mérlegelés nélkül kizárható.
Az S-22 One Design hajótestnek, hajótest tartozékoknak, és a rudazatnak a gyártása az
egységesség érdekében ellenőrzött, a vásznak pedig felmérés útján kerülnek ellenőrzésre.
Az S-22 One Design hajótestet, hajótest tartozékokat, és a rudazatot kizárólagosan a STYLE
JACHT Kft. gyárthatja, vagy azon gyártók, akik rendelkeznek a STYLE JACHT Kft. által kiadott
engedéllyel, és a hajóknak szigorúan meg kell felelniük a Style Jacht Kft. gyártási előírásainak. A
felszerelésnek és a berendezésnek eleget kell tennie az S-22 One Design építési specifikációinak.
Valamennyi " SCHOLTZ-22"-t kizárólag a Style Jacht Kft. (Magyarország) vagy licence jogosult
építők gyárthatják.
Az S-22 One Design hajótestet, hajótest tartozékokat, rudazatot és a vásznakat, miután azok
elhagyták a gyártót, csak olyan mértékben lehet módosítani amilyen szinten azt a hivatalos
osztályelőírás „C” Bekezdése megengedi.
A tulajdonosok és a legénység tudomásul veszi, hogy a „C” Bekezdésben foglalt szabályok az
alapvető tanúsítvány keretében NEM kerülnek ellenőrzésre, így az azoknak való megfelelést nem
is bizonyítják.
Azok a szabályok, amelyek a versenyek alatt használható felszereléseket meghatározzák, ennek
az osztálykiírásnak a „C” Bekezdésében, a HSZ-ben, az ERS (Equipment Rules of Sailing) első
részében és a vitorlázás verseny szabályaiban (Racing Rules of Sailing) találhatók meg.
Ez a bevezetés csak alapvető információs hátteret biztosít, a valódi S-22 One Design osztályelőírás
a következő oldalon kezdődik.
Az S-22 One Design hajótest és fedélzet, rudazat, és a hajótest tartozékok házon belül kerülnek
hitelesítésre.

Csatolt fájlok
Vissza