Születésnapot ünnepel a a magyar vitorlázás, december 3-án 95 éve, hogy 1929-ben megalapították a Magyar Vitorlás és Yacht Szövetséget. Az azóta eltelt időszakban két olimpiai érem, egy negyedik helyezés, tucatnál több világ- és európa-bajnoki cím és érem jelezte a magyar vitorlássport erejét. Magyarországon az 1920-as évek második felében felgyorsult a vitorlás sport fejlődése – korábban […]
A Magyar Vitorlás Szövetség novemberi döntése értelmében 2025-ben aktív osztályként vesz részt a Flaar 18-as a versenyzésben, amely méltó elismerése az osztály aktivitásának és fejlődésének. A 2024-es szezon csúcspontja a balatonföldvári flottabajnokság volt, amelyen kilenc egység vett részt. Stabil, 8-14 csomós északkeleti szélben összesen hét futamot tudtunk futni, amelyek során kiélezett küzdelmet folytattak az egységek […]
A New Europe immár a déli féltekén hajózik. Pillanatnyilag 13 csomó körüli sebességű szélben, ideális körülmények között. 26 fokos a víz és a levegő hőmérséklete is. Szabi továbbra is 39., körülbelül ezer tengeri mérföldre lemaradva a 38. helyen vitorlázó kínai Xu hajójától, aki szinte pontosan négy nappal a magyar hajó előtt haladt át az Egyenlítőn. […]
A Balatonfüredi Értéktár Bizottság 2024. november 26-én tartotta idei utolsó ülését. Két napirendi pont került megtárgyalásra és a „A 100 éves Balatonfüredi Sport Club” mellett a „Hankóczy (Benacsek) féle balatoni cirkálók” városi értéktárba történő felvételéről született egyhangú döntés. A Balaton gyönyszemei, egyben egyedülálló iparművészeti értéket képviselő kecses hajók, mint – a teljesség igénye nélkü – […]
A Kormány 203/2024 (VII.29.) Korm. rendelete a sportorvosi engedélyek érvényességi idejét a sportoló születési hónapjához és napjához igazítja. A 2025-ös átmeneti időszak odafigyelést igényel, a jogalkotó igyekezett áttekinthető és méltányos megoldásokat kidolgozni az érintettek számára, erről a vizsgálatokat koordináló Országos Sportegészségügyi Intézet egy érthető folyamatábrát is kidolgozott, amelyet – a jogszabály szövegével együtt – mellékletben […]
A versenyengedélyes sportolók és az elnökség szavazatai alapján eldőlt, hogy kik lettek 2024-ben az Év Vitorlázói. 2024. november 19. éjfélig lehetett szavazni az Év Vitorlázója és az Év Ifjúsági Vitorlázója Különdíj jelöltjeire. A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége 180/2024(11.26.) sz. határozatával a 283 versenyengedélyes sportoló és a 8 elnökségi tag szavazata alapján az Év Vitorlázójának választotta: Érdi […]
Budapest, 2024. november 15. – Tizenkettedik alkalommal hirdeti meg a BOM a Magyar Sportért Alapítvány a Berzeviczy Albert tanulmányi ösztöndíjprogramot, amelyre olyan sportolók pályázhatnak, akik az élsport mellett tanulmányaikat is fontosnak tartják. A jelentkezési határidő 2025. január 15. az alapítvány weboldalán megtalálható pályázati feltételek szerint. Az ösztöndíjprogram célja, hogy az olimpiai és paralimpiai kerettagok élsportolóként […]
Egyre kiegyensúlyozottabb versenyeket futnak a Reginák, ez ebben a szezonban sem volt másként. Idén új bajnokot avattak, ami ugyancsak a mind szorosabb versenyek jele lehet. Az idei szezonban a Regina osztályban összesen 22 hajó vett részt aktívan a versenyeken, közülök rendszeresen 16 egység indult, a bajnokságon 12 csapat állt rajthoz. „Ezzel az előzetes terveknek megfelelő […]
Kajner Gyula Európa 30-as osztálykapitány beszámolója Kedves Vitorlázó Sporttársaim! A Magyar Vitorlás Szövetség felkérését követve idén is az osztálykapitányok lehetőséget kaptak egy visszatekintésre, hogy készítsenek összefoglalót a hajóosztályukban történt lényegesebb eseményekről. Osztálykapitányként immár harmadszor nézem ebből az aspektusból az Európa 30-as közösség szezonját. Igyekszem objektív maradni, ami az eredmények felsorolása tekintetében nem kihívás, de természetesen […]
Továbbra is stabilan aktív nagyhajós osztályként „működnek” a Balaton 25-ösök, 2024-ben az egy évvel korábbi lelkesedéssel és létszámmal vettek részt a versenyeken. Az idén 40 éves, kifejezetten balatoni túrahajóosztály, a Balaton 25 – ami sokak szerint az ideális balatoni családi túrahajó – tartja a saját maguk által felállított szintet, azaz megmaradt a tavalyi aktivitás, a […]
A szövetségi kapitányok szervezésében utánpótlás edzők számára erőnléti-állóképességi továbbképzést tartottak november harmadik hétvégéjén. A programon 14 edző vett részt helyszínen, 4 edző online csatlakozott, és persze jelen volt a két szövetségi kapitány, valamint egy egyesületi vezető. A november 16-án rendezett edzői továbbképzés a Fit4race – amelynek szakemberei Berecz Zsombor tokiói felkészülését is segítették – bázisán zajlott, a […]
Ez az az ifjúsági hajóosztály, amely hihetetlen fejlődésen ment keresztül az utóbbi években: 41 hajó vett részt 2024-ben a versenyeken, 39 páros indult az országos bajnokságon. A 2024-es országos bajnokságon tehát rekord számú egység indult, jó versenyt sikerült rendezni. Jövőre a Kékszalag Portban szeretnék megrendezni a bajnokságot, az őszi szünet alatt, hogy időben közelebb kerüljön […]
A Sudár Regatta az egyik legnépszerűbb vitorlás hajó a Balatonon. A nyolc méter hosszú test ideális a Balatonra, erős és gyenge szélben is jó vitorlázó tulajdonságokkal rendelkezik, ráadásul 2-3 fővel kényelmesen megvitorlázható. Izgalmasak, szorosak a versenyek. Tizenhét egység vett részt idén legalább egy versenyen, a legtöbben, tizenhárom hajó a Kékszalagon. De haladjunk sorban: A 2024-as […]
Podcast Kis-Szölgyémi Somával és Juhász András Sámuellel, az Alsóörsi Marina Vitorlás Klub 29er párosával. A korosztályos világbajnok kettős 2024-ben megnyerte a hajóosztály Európa kupa sorozatát, amelynek 12 fordulóján összesen több mint 400 hajó indult. A beszélgetésben szó esik a kezdetekről, mennyire volt nehéz Optimist után szkiffre váltani, a hajón belüli feladatmegosztásról, a nehezebb helyzetek elviseléséről. A […]
Az idei szezonban újabb Asso99 osztályhajók kerültek vízre, azaz folytatódik az osztály népszerűségének már évek óta tartó felívelése.A hajóosztály töretlen népszerűsége talán leginkább a kitűnő ár/érték aránynak is köszönhető. Nehezen találni még egy olyan hajóosztályt, ami viszonylag kedvező áron ilyen jó sportértéket tud adni – magyarázza az Asso iránti lelkesedést Vadnai Tamás osztálykapitány. Idén több […]
A Magyar Cruiser Hajóosztály az egyik legdinamikusabban fejlődő osztály – értékelte az idei szezont Schuman Ádám osztálykapitány. Az induló egységek és a teljesített versenyek száma alapján ez az év volt az eddigi legsikeresebb cruiser szezon. A 2018-ban alapított Magyar Cruiser Hajóosztály amatőr versenyvitorlázók önszerveződő, sportszerűen viselkedő és működő közössége, akik meghatározott feltételeknek megfelelő hajóval rendelkeznek, […]