- A Bizottság elnöke: Vadnai Benjamin
- Felnőtt versenysport szakterület: Berecz Zsombor, Goszleth Marcell, Majthényi Szabolcs, Vadnai Benjamin
- Utánpótlás szakterület: Karé Réka, Nagy R. Attila, Szalontai Bence
- Állandó résztvevők (szavazati jog nélkül): Az üléseket Dr. Szabella Olivér sportigazgató vezeti tanácskozási joggal, a jegyzőkönyvvezetői és adminisztratív feladatokat pedig a versenysport koordinátor látja el. Emellett minden ülésre állandó meghívottként, tanácskozási joggal hivatalos az MVSZ elnöke és főtitkára is.
- a versenyzői piramis egyes szintjeinek meghatározására és az azokhoz rendelt teljesítmény-benchmarkokra (teljesítményküszöbökre);
- a szintek közötti objektív be- és kimeneti követelményekre;
- az egyes szintekhez rendelt támogatási, program- és szerződéses struktúrára;
- a szintek közötti átjárás és a lemorzsolódás kezelésének elveire;
- a versenyrendszer sportszakmai kérdéseinek koordinációjára (különösen a bajnoki és ranglistarendszerre, valamint a versenynaptár szakmai szempontjaira).
- Előzetes véleményezés: Minden rendszerszintű ügyben (kivéve a rendkívüli sürgősségi pontokat) a sportigazgatónak a bizottsági tárgyalás előtt meg kell küldenie a javaslat tervezetét az érintett kluboknak és osztályszövetségeknek, legalább 8 naptári napot biztosítva a véleményezésre. A beérkezett észrevételek összefoglalóját csatolni kell a VSB napirendi anyagához.
- Tanácskozási jog: A sportigazgató vagy bármely két VSB-tag kezdeményezésére az érintett klub, osztályszövetség, edző vagy versenyző képviselője tanácskozási joggal meghívható egy-egy napirendi pont tárgyalására.
- Éves nyílt szakmai fórum: A sportigazgató a VSB tagjainak részvételével évente legalább egyszer nyílt szakmai egyeztetést tart a klubok, edzők és osztályszövetségek számára a következő évi szakmai koncepció tárgyalása előtt.
- Nyilvánosság: Az Elnökség által elfogadott rendszerszintű szabályokat (piramis szintjei, benchmarkok, követelmények) a klubok és versenyzők számára visszakereshetően hozzáférhetővé kell tenni.
- Minden tagnak (valamint a sportigazgatónak és a versenysport koordinátornak is) részletes összeférhetetlenségi és érintettségi nyilatkozatot, illetve szakmai önéletrajzot kell benyújtania; ennek hiányában a tag nem szavazhat.
- Közvetlen érintettség áll fenn, ha egy napirendi pont a tagot, közeli hozzátartozóját, a vele edzői/mentori kapcsolatban álló versenyzőt, vagy azt a klubot érinti, amelyben tisztséget visel vagy ahonnan díjazást kap. Sőt, az is közvetlen érintettségnek minősül, ha egy általánosnak tűnő támogatási vagy kiválasztási szabály a gyakorlatban legfeljebb öt, név szerint azonosítható versenyzőre, edzőre vagy programra vonatkozik, és köztük van a taghoz köthető személy vagy szervezet.
- Közvetlen érintettség esetén a tag a szakmai anyag előkészítésében, a vitában és a szavazásban sem vehet részt, sőt a tárgyalás idejére az ülést is el kell hagynia (online ülésen ki kell lépnie). Az érintettség eltitkolása a megbízatás visszavonását vonhatja maga után, a határozatot pedig újra kell szavazni.
- Szakterületi jelenlét: Egy adott szakterületet érintő pont csak akkor bocsátható szavazásra, ha az érintett szakterületnek (utánpótlás vagy felnőtt) legalább két, az ügyben nem érintett tagja jelen van. Ha egy téma mindkét területet érinti (pl. forrásmegosztás, átmenet az utánpótlásból a felnőttbe), mindkét szakterületről legalább 2-2 nem érintett tagnak kell jelen lennie.
- Különvélemény joga: Ha egy mindkét területet érintő kérdésben valamelyik szakterület szavazó tagjainak többsége a határozat ellen szavazott (leszavazták őket), 3 munkanapon belül írásos különvéleményt nyújthatnak be, amelyet a határozattal együtt, változatlan tartalommal kell az elnökség elé terjeszteni..
- Transzparens felelősségvállalás: Minden szavazás névre szólóan kerül a jegyzőkönyvbe (mellette / ellene / tartózkodott), a tagok pedig a közösen kialakított álláspontot kifelé következetesen képviselik.

