Izsák Szabolcs Emlékverseny 2009

Szeptember 20-án rendezték meg a júniusról elhalasztott nagyhajós túraversenyt.

A június 20-án a viharos időjárás miatt három hónappal későbbre halasztott Izsák Szabolcs Emlékverseny vasárnap reggel 9 órakor rajtolt el Balatonfüredről. A Kékszalag keleti medencére eső útvonalát kellett teljesítenie annak a mintegy 150 hajónak, amely nekivágott a távnak. A rajt után még egy rövid ideig 10-15 csomós keleti szél fújt, így krajcban kellett haladni Keneséig. 11 óra magasságában a szél enyhülni kezdett, 180 fokot fordult, és a bójakerüléskor már szinte alig fújt. Elsőként a Sponsor wanted érte el a kenesei fordulót, őt a Brokernet-Uniqa követte. A mezőny nagy része már csak 1-2 csomós, nyugatról érkező hátszélben vette az első bóját, így a következő fordulónál, Siófoknál volt befutó, a tihanyi bóját már nem kellett venni. A Sponsor wanted előnye egészen a verseny végéig kitartott, így az abszolút értékelésben a Vándor Róbert által kormányzott hajó és legénysége nyerte meg az idei Izsák Szabolcs Emlékversenyt.

  Eredmények

Támogatóink: