Érdi Mári idei első eredménye

Mári nem sokat pihent az ünnepek után. Január 5-én három tantárgyból vizsgázott a gimnáziumban, ezzel lezárta a félévet és másnap már indult is a Kanári-szigetekre, Las Palmasba, ahol idei első versenyén vett részt. Nem is akármilyen mezőnyben, olimpiai helyezettek és világbajnokok között. A hagyományos "Kanári-szigetek Trófea" regattán 16 nemzet képviseltette magát. 
 
A három nap alatt 6 futamot sikerült lebonyolítani, közepes erősségű, forgolódó szélben. A sziget óceáni elhelyezkedése miatt 2-3 méter magas, hosszú hullámokat kellett megvitorlázniuk a versenyzőknek.
Mári minden futamban az ötödik és 12. hely között vitorlázott, így összetettben a 11. helyen végzett a fiúkkal összevont mezőnyben. A női versenyzők között, mely olimpiai szám, a 8., korosztályában pedig a második helyet szerezte meg.
A verseny Mári számára csak felkészülő edző verseny volt, hiszen a téli szünet után ezzel a versennyel kezdte meg az 2015. évi felkészülését.

Mári február 16-ig marad Las Palmason. A programban kemény alapozó edzések szerepelnek, a világ elitjéhez tartozó nemzetközi edzőpartnerekkel. Hazatérése előtt részt vesz még egy Európa Kupán, majd néhány nap magyarországi pihenés után Spanyolországban, Cádizban folytatja a versenyzést és felkészülést a 2015-ös szezonra. Márira idén nagyon fontos év vár, számos korosztályos világbajnoksággal, Európa-bajnoksággal, valamint egy felnőtt világbajnoksággal, ami egyben kvalifikációs verseny is a 2016-os Riói Olimpiára.

Laser Radiálban 7 nemzet 34 hajója versenyzett. Az eredménylista a mellékletben található.

A verseny honlapja: http://www.gcsiw.com/events/winter-series/gran-canaria-trophy/

Eredmények

Támogatóink: