Berecz Zsombor javuló teljesíténye

Április utolsó napján, vasárnap ért véget Hyeres-ben az ISAF Világkupa sorozat második versenye. Ahogy azt megszokhattuk, az Olimpia előtti években a legjelentősebb versenyeken már a viág teljes élmezőnye jelen van. Hiszen decemberben az ausztráliai Perthben megkezdődik a küzdelem az olimpiai kvalifikációért! Addig pedig ezek a versenyek adják a leghatékonyabb felkészülési lehetőséget, miközben a résztvevők is alaposan felmérhetik hol tartanak a többiekhez képest. 
A French Olimpic Week, Semaine Olympique Francaise elnevezésű verseny évtizedek óta az egyik legjelentősebb európai esemény. Természetesen az összes olimpiai hajóosztályban és a három paralimpiai osztályban is vitorlázhattak a legjobbak. 
Magyarországról 13 egység (175 vitorlázó) nevezett, hét osztályban. Eredményük nem okozott meglepetést, a legtöbben a tőlük elvárható eredményt produkálták.
Bíztató, hogy az olimpiai kvalifikációra legesélyesebb versenyzőnk a Laseres Berecz Zsombor javuló formát mutat.  Palma de Mallorcán bő két héttel korábban éppen csak bejutott az Arany Csoportba és 41. lett. Most Hyeresben már  fel sem merült annak a lehetsége, hogy kimaradhatna a legjobbak közül. A tizenegy utamos versenyen, a tovább erősödött 155 hajós mezőnyben a 22. helyen végzett. Tizennégy nemzet versenyzője tudott eléje kerülni. Ezzel a teljesíténnyel már bőségesen belül jár az olimpiai kvalifikációs szinten. Ugyancsak Laserben Tomai Balázs 132. lett.
Olimpiai részvételre Berecz mellett leginkább még a szörföseink számíthatnak. A női RS:X-ben Detre Diának nem jött ki a lépés és csak a 40. helyen végzett. Gádorfalvi Áron viszont a középmezőnyből az első harmadba lépett előre. Kilencven szörfös között lett 28.
A középmezőnyben tartanak a Fineseink, ami azt jelenti, hogy némi fejlődéssel ők is megfuthatják majd decemberben az olimpiai szintet. Pál Gaszton 54., Hirschler Richárd mögötte egyetlen ponttal az 55., Beliczay Márton pedig a 63. helyen végzett. 
470-es párosaink nagyon fiatalok és a nemzetközi tanulási ív elején, estleg a legelején járnak. A fiúknál Váradi Imre Serke Áronnal a 89. lett. A 2010-es szezonban még a kis Optimistben versenyző (és Európa-bajnoki ötödik) Gyapjas Balázs most már az olimpiai 470-esbe ülve Kovács Mátéval párban vitorlázva 98. lett. A lányok még hátrébb végeztek. Péch Fanni és Héjj Eszter mögött mindössze három hajó végzett, köztük a Sipos testvérek.
A Laser Radialban a lányok szintén nagyon kemény 98 hajós mezőnyben szokhatták a nagy nemzetközi verseny hangulatát. Héjj Viki 63., Karé Réka 72. lett.

Támogatóink: