A vitorlázás pszichológiájáról

Jól ismerjük Cserép Csongort, Idén például testvérével Csabával ők nyerték a 49er ranglistát, és ezüstérmesek lettek a bajnokságon. Az viszont friss hír, hogy Csongor most kezdte pszihológusi praxisát. Érdemes elolvasni a cikkét a vitorlás versenyzésről!

Mi, vitorlázók tudjuk a legjobban, hogy sportunk milyen nehéz és megterhelő pszichés és testi (pszichofizikai) szinten. Korunk vitorlás élsportjában elengedhetetlen, hogy a sportoló mögött álljon egy professzionális háttércsapat, mely a leghatékonyabban fejlesztheti fizikailag, taktikailag, technikailag és pszichésen.

Amint azt egy cikkben már kifejtettem (Sportpszichológia-másképp I., http://pneuma.hu/blog/3-sportpszichologia), a modern sportpszichológus a pszichés életet (motiváció, szükségletek, kognitív folyamatok, stb.) igyekszik rendbe rakni. Azonban az igazi akciókat, melyek megváltoztathatják pszichénket, lelki életünket, legbenső Alanyiságunkból kell elindítani. Ez az Alany bennünk az, aki valójában átél, megfigyel.

Egy példával érzékeltetve, ha a Déli-óceánon egyedül hajózva elsüllyed a hajónk, a jéghideg víz testünkben fizikai sokkot okoz, pszichésen erős traumát élünk át a biztos halál tudatában, viszont van bennünk egy legbelső Én, aki végig csak „ott van”. Vele nem történik semmi, nem éri semmilyen megrázkódtatás. Ő csak VAN. Ez a vanság Arisztotelész Mozdulatlan Mozgatója, a hindú hagyományok ātmája (önvalója). A vitorlázásban, amikor csak vitorlázunk, és kiszakadunk a mindennapok szorításából, sokszor tapasztalhatjuk ezt a belső Ént. Valójában az ember mindig ezt tapasztalja, amikor csak egyvalamit csinál, és abban teljesen elmerül.

Ezt egy japán zen történet úgy szemlélteti, hogy amikor egy ember fát vágó szerzeteseket lát, be akar állni közéjük, hogy majd tüzet tudjon rakni. Ők nem engedik ezt, arra hivatkozva, hogy máshogy vágják a fát. Megkérdezi az ember, hogy mégis hogyan. Erre a szerzetesek ezt a választ adják: „Amikor mi fát vágunk, akkor fát vágunk, és nem a tűz jár a fejünkben, amit majd rakni fogunk.”

A sportban, és kiváltképp a vitorlázásban, ahol sokat kell gondolkodni, és sokszor nagyon intuitívnak kell lenni, igen erős blokkoló erők az emlékek, érzések, gondolatok, melyek a múltra vonatkoznak. Rajt után, ha hibáztunk, ilyen gondolatok merülnek fel bennünk: „Miért ott rajtoltam?”, „Már ott lennék, ha nem rontottam volna el!”, stb. Ezalatt elment egy fél cirkáló szakasz, és ahelyett, hogy a lehetséges javítás taktikájának kigondolásán és kivitelezésén fáradoztunk volna, elment az idő az idegeskedéssel, a rajtról való elmélkedéssel. Rabjai lettünk saját hibánknak, és ez gátol minden további gondolati és viselkedési aktust. Úgy kellett volna tennünk, mint a zen szerzetesek.

Abban a pillanatban, hogy elrajtolunk, benne vagyunk egy új szakaszban, ekkor erre koncentráljunk! Nem lehet idegeskedni, azon merengeni, mit, hogyan rontottunk el, és vágyálmokat dédelgetni arról, „milyen jó lett volna ha…”. Ha ezt tesszük, feladtuk a versenyt. A hibákat a parton, edzőnkkel kell elemezni. Mindig a jelent kell teljesen átélnünk, természetesen az előre kidolgozott stratégia, és az azon belüli taktikai elemek fejben tartásával.

Hogyan gyakorolhatjuk ezt? Egyrészt ki kell alakítanunk magunkban egy belső nyugalmat, ehhez elmélyülési gyakorlatokat kell végeznünk. Legismertebb, de egyben legfelszínesebb az autogén tréning, számtalan mélyebb technika létezik. Amikor egy ilyen „önterápiát” elkezdünk, a legfontosabb a kitartás és a rendszeresség. Ez egy pszichés „edzés”, ezért ugyanolyan jellemzőkkel bír, mint a fizikai. Csinálni kell, különben nem lesz eredménye. Be kell építeni a mindennapokba, nem szabad elhanyagolni. Amikor eljutunk egy megfelelő állapotba (ezt a pszichológus megfelelő módszerekkel felismeri), elkezdhetjük az egyhegyű koncentrálás gyakorlatát éles helyzetben.

A cél tehát az, hogy megszabaduljunk a káros, a kognitív (gondolkodási) és konatív (viselkedési) folyamatokat gátló érzelmektől és gondolatoktól. Így egyrészt sokkal eredményesebbek lehetünk, de ami a legfontosabb, hogy felismerjük azt, hogy az igazi siker nem egy cím, vagy egy díj, hanem az a minőség, amit önmagunkban realizálunk. Amennyiben így állunk hozzá a vitorlázáshoz, mint sporthoz, ráébredünk, hogy sokkal többet ad, mint amit előtte gondoltunk volna.

Azért szeretjük annyira a vitorlázást, mert ezt a folyamatot éljük át, de nem tudatosan. Amikor ezt tudatosítjuk, egy új dimenzió nyílik meg előttünk.

Cserép Csongor

http://pneuma.hu
https://www.facebook.com/pneumato.pszichologia