Már 12 éve az El-Yacht Dér Kupa zárja a vitorlás versenyszezont!

Idén sem lesz másként, november 3-án 11 órakor eldörren a rajtpisztoly a Balaton keleti végében és útnak indul a szezon utolsó nagyhajós mezőnye, hogy a hosszú tél előtt még egy utolsót versenyezzen.

Hagyományosan az El-Yacht névadó főtámogatása mellett rendezik a 2018-as Dér Kupát is, ahogy ez a korábbi években jellemző volt a szezonzáró regattára. A charter cég felvonultatja teljes flottáját, melyből az Elan 310-es hajók külön versenyt vívnak.

Ebben az esztendőben az előnyszám értékelési csoportok mellett már hat hajóosztályt értékel önállóan a Dér Kupa szervezője. Az Elan 310, a Folkeboot, a 25-ös jolle és a két Nautic, a 370-es valamint a 330-as a megszokottak szerint lesz értékelve és díjazva. Idén egy hatodik hajóosztály is csatlakozik a külön értékeltek köréhez, a Hungarian Cruiser Class ebben a szezonban teljesítette a hajóosztállyá válás követelményeit, így ők is ott lesznek a Dér Kupa rajtjánál.

Az előnyszám értékelés is a megszokott rendben történik, ami a yardstick I csoport két részre bontását jelenti, mind az értékelés, mind a díjazás tekintetében.

A verseny házigazdája 2018-ban is a Balatonfői Yacht Club lesz. A megszokott színvonalas vendéglátással és elhelyezéssel várják a regatta résztvevőit. Természetesen elmaradhatatlan Gyöngyösi Cecilia kiállítása, mely a konferenciateremben lesz megtekinthető. A Micro Magic verseny szintén a Dér Kupa ceremónia állandó része, ahogy ez az idei évben is így lesz.


Csatolt fájlok

Támogatóink: