NÉGY FUTAM A ONE DESIGN TROPHY 2. FORDULÓJÁN!

Talán kevesen gondolták volna, hogy a szombaton sikeresen megrendezett négy futam után már a végeredmények is kialakulnak a hajóosztályoknál a One Design Trophy második fordulóján, Balatonföldváron. Pedig így lett, ugyanis, a június 27-28-i verseny második napján bár megpróbálkoztak a rendezők újabb futamot tartani, de a kezdetben nagyon ígéretesnek tűnő szél sajnos teljesen leállt, így ezt a próbálkozást érvénytelenítették a rendezők. A One Design Trophy második helyszínén hat hajóosztály 150 vitorlázója küzdött a helyezésekért. A futamszámmal kapcsolatban talán maradhatott hiányérzet a résztvevőkben és a szervezőkben, de a parti események sok mindenért kárpótolták a vitorlázókat. A támogató jóvoltából, szombaton fogadást tartott ugyanis a Spartacus a versenyzők nagy megelégedésére, és az is különlegessé tette a versenyt, hogy sor kerülhetett a díjkiosztóra is, hiszen az egészségügyi helyzet erre már lehetőséget ad a vitorlázásban versenyt szervezőknek.

Asso 99 hajóosztályban a Majthényi Szabolcs (SVE) kormányozta Fantomasso lett az első, a Paksi Álmos (EGIS) irányította 100% és a Peecasso előtt, amelynek kormányosa Nyári Zsolt (THE) volt. Melges 24-ben a Strange Brew (Ainslie Ian Richard) lett az első, a Seven-Five-Nine (Csoltó Ákos) és a Hód (Bujáky Attila) előtt. 8m One Design hajóosztályban a Raiffeisen nyert (Ziegler János), és a Krackerjack (Kassai András), valamint a Nekem 8 (Czetl Gábor) végzett még a dobogón. Elliot 770 osztályban a Nagykovácsy Tibor kormányozta Il Gatto győzött, a Bébee (Bíró Márk Péter) lett a második és a Part-y (Koncz Dániel) állhatott még fel a dobogóra. J24-ben Fluck Benedekék (Twenty Big 5) végeztek az első helyen Szabó Péterék (iJronca) ezüstérmet, Hercsel Erikék (Django) pedig bronzérmet vehettek át. A Scholtz 22-es osztályt az Aventura (Weisz Miklós) nyerte, a Csupasz (Farkas Ákos) és a Kismedve (Deák Zsolt) előtt.

Részletes eredmények ITT

Fotók a versenyről!

Támogatóink: