Kedden is nagyszeles napot zárt a Laser 4.7 mezőny az EB-n
2019. Máj. 21. 19:31A magyar versenyzők az első napihoz hasonló eredményeket értek el, a legjobb kedden is Kis-Kapin Karina volt.
Újabb két futammal folytatódott Hyères-ben a Laser 4.7 Európa-bajnokság. „Ma hamarabb mentünk ki, 10.30-kor volt az első futam, délutánra megint erőset mondtak” – mutatta be a körülményeket Beliczay Márton, a THE-YKA edzője. „Be is fújt, mondjuk már az elejétől 15 csomó feletti erővel. A második futamra már volt 30 csomós nyomás is.” A hétfőihez hasonlóan 260-270 fújó szélben rövid, de egyre növekvő hullámzás alakult ki.
„A rajtok nagyrészt elsőre elmentek, délután kettőre már kint volt az egész mezőny a parton. A magyarok nagyjából ugyanúgy mentek, mint az előző napon. Jó futamokat ment Sellei Bence (17. és 16. helyeket) a fiúk és Kis-Kapin Karina (10. és 8.)a lányok mezőnyében. Ezzel Sellei a 61. helyen áll a 267versenyző között, Kis-Kapin Karina pedig a 28. pozícióba jött fel.
Szerdán a várakozások szerint gyenge szél lesz, aznap még selejtezők, aztán a következő három napon a döntő futamokat rendezik.
A részletes eredményeket itt lehet nézni: Laser 4.7 fiúk, 4.7 lányok.
Korábbi cikkünk az EB-ről:
A VADNAI TESTVÉREK RAJTOLTAK A LEGJOBBAN A LASER EB-KEN
Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség