A Csillaghajó osztály köszöni jól van

Kielben rendezték meg a 99. (!) Csillaghajó Világbajnokságot

Bár sokan (tévesen) gyengeszeles hajónak gondolják a Sztárt, de az osztály egyik kedvelt helye a németországi, erős szeleiről ismert Kiel, idén ötödik alkalommal került itt megrendezésre az osztály Világbajnoksága szeptember 4. és 11. között. A vitorlázók városában (Kiel Sailing City) 82 hajó gyűlt össze 18 országból, három kontinensről, az utóbbi évek legnagyobb létszámú mezőnyét alkotva. A versenyt a Covid miatt őszre halasztott Kieler Woché-val egy időben rendezték, de a sztárosok megkülönböztetett figyelemben és kiszolgálásban részesültek, egy szavunk nem lehetett a rendezésre.

Az olimpiai státusz elvesztése ellenére örvendetes fejlődést mutat az osztály, a Nemzetközi Sztár Osztályszövetség támogató akciókat kezdeményezett annak érdekében, hogy fiatalokkal bővüljön a flotta. Az olimpia után erre különösen jó alkalom volt, indult és itt is ezüstérmet szerzett a horvát laseres Tonci Stipanovic, az enosimai 6. helyezett ausztrál finnes Jake Lilley, de megjelentek német finnesek, mint Kohlhoff és Kasueske. És akkor még nem beszéltünk a már három különböző  osztályban (Dragon, FD, 505) világbajnoki címmel rendelkező dán Schönherről és más nemzetközi sikerekkel rendelkező menőkről. Szóval egyre inkább úgy tűnik, hogy kialakul egy egészséges keveréke a fiatalabb és idősebb generációnak, miközben persze továbbra is a vitorlázás who is who-ja a Sztár, olimpiai bajnokokkal, érmesekkel, világbajnokokkal lehet találkozni.

Az őszi Kiel persze nem a legendás kemény idő, időnként szép, csendes őszi napok tévesztik meg az embert. Pont egy csendes lyukba került a verseny, előtte is 20 csomós szelek fújtak, utána is, csak éppen a verseny alatt szelídült meg az időjárás. Kicsit talán túlságosan is: az első két napot a parton üldögéltünk, de aztán a harmadikon megjött egy gyenge, de jóságos seebrise.

Egyedüli magyar résztvevőként,az első futamban jól elkaptuk a luv rajtot, jó sebességünk volt, vezettük a mezőnyt az első bójánál. Önbizalom növelő kezdés volt. Utána vétettem pár hibát, de így is bent maradtunk az élmezőnyben hetediknek végezve a futamon.

A következő nap két futam volt, az elsőben tovább folytattuk a jó szereplést, jó rajt, jó sebesség, jó oldal, a végén 8. hely. Aztán a délutáni futam nem folyatódott már ilyen szerencsésen, 30 fokos szélforduló az első cirkálószakasz közepén, jó 2-300 méteres túlkreuzolás. Kieső lett belőle, nem tudtunk előbbre jönni 40-nél. Jó fárasztó nap volt, reggel fél kilenckor kezdtünk, másfél óra a pályáig, vissza lőtt rajtok, két-két és fél órás, nagypályás (3.6 km-es cirkáló szakaszokkal) futamok, este fél 6-ra értünk partra. Hát, nem mentünk be utána a városba sétálni…

Mivel elmaradásban voltunk a következő nap is két futam volt, változatos, kiülős nyugati szelekkel. Szokásos kiel-i küzdelmek, minden pillanatban figyelni kellett, mert bármikor lehetett nagyokat nyerni és veszteni is. Mi is lifteztünk 10-20 helyeket, de érdekes módon mindként futamban a tisztességesnek mondható 25-26. helyen kötöttünk ki végül. Ezzel összetettben a 16. helyen álltunk.

Az utolsó nap biztatóan indult, azonban egy „apró” tényező sokak reményeit tönkretette. A széllel ellentétes irányú, nem túl erős, de határozott áramlás volt. Egyébként is nehezen megy el 80 hajós mezőny a rajtnál, jellemzőn feketezászlós rajtjaink is voltak, de most végképp baj volt. Először még a rendezők jóságosan halasztással belelőttek a rajtba, amikor látták, hogy a fél mezőny „kifolyt”, de aztán nem kíméltek minket. 18 hajó kapott BFD-t.

Mi is megszenvedtük a körülményeket, rányomott az áramlás a rajthajóra, ki kellett a lövés előtt hauzolni, hát nem álltunk fényesen az elején. Aztán mire felküzdöttük magunkat, megint megettünk egy szélfordulót. Figyeltünk persze a közvetlen ellenfeleinkre, szerencsénkre az éppen mögöttünk álló, volt világbajnok olasz Chieffit hazaküldték és a végén a szokások 24 helyünkön kötöttünk ki. Ezzel megtartottuk összetettben a 16. helyett. Amilyen előkelő pozícióban magyar sztáros tudomásunk szerint még nem végzett világbajnokságon.

A verseny a nagyon jó sebességgel rendelkező és meggyőzően vitorlázó Diegó Negri-Frithjof Kleen páros nyerte, második Tonci Stipanovic és Tudor Bilic lett, míg harmadik helyen az újra összeült sokszoros olimpikon Spitzauer-Nehammer kettős végzett.

Egy év kimaradt a Covid miatt, jó volt újra részt venni nagy versenyen, kicsit hiányoztak a felvezető versenyek, de másoknak sem volt sokkal jobb és persze soha rosszabb eredményt. Jövőre folytatjuk…

HUN 8386 Tenke Tibor – Bezeréti Miklós


Csatolt fájlok:

Támogatóink: