Audi Nádas Kupa, 2020 Balatoni Yacht Club

Első nap

A Nádas Kupa versenysorozat a koronavírus miatt idei első állomásán, Alsóörsön – ahogy az a meteorológiai előrejelzés alapján várható volt – nehéz napon van túl az Audi – Nádas Kupa mezőnye. Az elmúlt hetek szeles, hűvös időjárását követően ma ragyogó nyár várta a fiatalokat, ami még nem lett volna baj… Azonban szelet nyomokban sem lehetett látni a tavon. Reggel egy gyenge két- háromcsomós szellő még még borzolta a vizet, de mire a mezőny kiindult volna a kikötőből az is alábbhagyott. Így Holló Dani, a versenyvezető halasztani kényszerült. Bölcs döntés volt, hiszen ekkor a nagyhajós Fehér szalag mezőnye gyakorlatilag egyhelyben álldogált, mjad órákon keresztül legfeljebb métereket araszolt az első, kenesei pályajel felé…

Délután azonban megmozdult a levegő, irány a víz! Az öröm nem tartott soká, a friss, négy- ötcsomós szél leállt, az elindított futamot félbe kellett szakítani.
Némi várakozás után újabb próbálkozás következett. Sokáig reménykedtek a versenyzők és a rendező, de a szél ismét cserbenhagyta a társaságot, de pályarövidítést követően be lehetett futtatni mindhárom hajóosztályt, így legalább egy érvényes futama mindenkinek van.

Második nap

Egy vitorlás verseny talán legfontosabb fokmérője az időjárás, jó szélben, az összes meghirdetett futamot megvitorlázva az igazi a versenyélmény. Az AUDI NÁDAS KUPA második napján sem ilyen időjárás várta sajnos a mezőnyt, teljes szélcsendben, parti halasztással telt a nap. Így a tegnap megrendezett egy futam alapján hirdetett a Balatoni Yacht Club eredményt.
A napot a versenybíróság által szombaton tapasztalt vízi versenyszituációk elemzésével, edukációs magyarázatával indította a mezőny, Böröcz Bence Versenybíró igyekezett az újoncok tapasztalatait új ismeretekkel gazdagítani.
A mezőny délután egy óráig várakozott a parton, majd Holló Dániel versenyrendező látva a további előrejelzést, lelőtte a napot. A díjkiosztó során a résztvevő hajóosztályokban, csoportokban és kategóriákban hirdettek győzteseket.
A Kutassy László által készített üveg pakettek mellett a díjazottak a verseny névadó szponzora, az Audi Magyarország jóvoltából, valamint a Balatoni Yacht Club szülői közösségének tagjai által értékes díjakban részesültek.
A napot egy jól megérdemelt rétes-party zárta.
A Balatoni Yacht Club ezúton is köszöni valamennyi klub és ifjú versenyző megtisztelő részvételét, az edzők munkáját és lelkesedését az utánpótlás nevelésben, a társrendező TVSK Alsóörs és a Nádas Cup Sorozat főszervezőinek közreműködését, Alsóörs Község Önkormányzatának együttműködését, a névadó szponzor Audi Magyarország szponzori partnerségét és felajánlásait, és nem utolsó sorban a versenyrendezői, bírói és szervezői ( beleértve az egyesület ifjúsági versenycsapata tagjainak és szülői közösségének, edzőinek) lelkes segítségét.
Bízunk benne, hogy jövőre az időjárás kegyesebb lesz és nagy örömmel köszönhetjük ismét az újoncokat immár hagyományossá váló versenyünkön!
A végeredmény sajnos a tegnapival megegyezik.

Eredmények: https://byc1912.hu/wp-content/uploads/2020/06/N%C3%A1das-kupa-els%C5%91-napi-eredm%C3%A9nyek.pdf

https://byc1912.hu/wp-content/uploads/2020/06/N%C3%A1das-kupa-els%C5%91-napi-eredm%C3%A9nyek-op.pdf

 

Támogatóink: