VOLVO Youth Sailing ISAF Worlds 2010 - 2. nap

Hosszúra nyúlt második nap. Szélhiány miatt sokáig váratott magára a vízre szállás az ISAF Youth VB-n Isztambulban a második versenynapon.

A 350 versenyző csak este fél hétkor tudott vízre szállni, amikor is 6-10 csomós északias szél kezdett el fújni, ám iránya annyira instabil volt, hogy nehezen sikerült korrekt pályát kitűznie a rendezőségnek, ami csupán egyetlen futam lebonyolítását tette lehetővé, s így is besötétedett, mire célba értek a versenyzők.
 
Sajnos 420-as párosaink nehezen azonosultak a változó erejű és irányú széllel, Földesi Petiék a 33. helyen zárták a futamot, mellyel néhány helyet visszacsúszva jelenleg a 25. helyen állnak. 420-as női csapatunk, Péch Fanni és Héjj Eszti sem találták a kedvező oldalt, s 26. futameredményükkel hátrébb csúsztak a 15. helyezésig.
 
Remekül teljesítettek azonban laser radiálosaink. Az első napon gyengébben teljesítő Mátyás Viktor az előkelő kilencedik helyen szelte át a célvonalat, mellyel jó néhány helyezéssel javított korábbi eredményén, s a 35. helyig lépdelt előrébb. Hasonlóan jó napot zárt Héjj Viki is, aki a női mezőnyben szerzett 14. helyezésével a 27. helyről várja a folytatást, melyre azonban várnunk kell még, hiszen a program szerint tegnap pihenő nap volt minden versenyző számára, aminek a késői partra érést követően mindenki igencsak örült.

Támogatóink: