Vadnai Benji újabb sikere

Európa Kupa - Warnemünde

Július 3-6. között került megrendezésre a 14 fordulóból álló Laser Európa Kupa versenysorozat 5. regattájára a 73. Warnemünde Vitorlás Hét keretein belül, ahol 20 ország 275 versenyzője küzdött a legjobbaknak járó díjakért. A magyar színeket Laser Standard-ben Bakóczy Róbert, Laser Radialban Hunfalvy Péter és Korchmáros Kristóf, Laser 4.7-ben pedig Vadnai Benjamin képviselte.

A négy napos viadalon eleinte nyári kánikulát idéző időjárásban, majd fokozatosan megélénkülő szélben hat, illetve nyolc futamot bonyolított le a rendezőség, melyek során az idén hajóosztályt váltó, s azóta laser 4.7-ben is sikert sikerre halmozó Vadnai Benjamin az előkelő negyedik helyezést szerezte meg a lengyel Skraoaszewski és két orosz versenyző, Nikolaev és Tretyakov mögött.

Benji végig kiegyensúlyozottan versenyzett. Rajtjai rendre jól sikerültek, hajóvezetése mind kreutzban, mind pedig bőszélben sokat javult az elmúlt időszakban. Az első napok gyengébb szeles időjárása Benji termetéből és ifjonc mivoltából adódóan jobban kedvezett a versenyzőnek, mint az utolsó nap erős, 5 beaufort erősségű széljárása, így az első napokban még szoros csatát vívott lengyel versenytársával a vezető pozícióért, sőt a második versenynapon bezsebelt első és egy második helyezésével az összesített lista élére ugrott. Az utolsó nap erős szeles futamai következtében végül lecsúszott a dobogóról, s a negyedik helyen fejezte be a rangos viadalt, mely korosztályos bronzérmet eredményezett számára. Benji németországi kiváló szereplésével tovább erősítette vezető pozícióját az Európa Kupa versenysorozat összesített listájában a 16 év alattiak között, sőt az ötödik fordulót követően átvette a vezetést a svájci Rigot Guillaume-től az összesített tabellán is, így már nem csupán korosztályának éllovasa.

Laser standard-ben az idén tavasszal érettségi elfoglaltságai miatt kevesebbet versenyző Bakóczy Robi szerepelt eredményesen, aki háromszor is a legjobb tíz között ért célba, végezetül pedig a 11. helyezést szerezte meg a 68 fős mezőnyben, így várhatóan ő is jó pár helyet előrébb lépdelhet a versenysorozat összetett listáján. A legnépesebb hajóosztályban, a 144 indulót számláló radiál mezőnyben Hunfalvy Péter szerepelt legeredményesebben, aki a 44. helyet szerezte meg, míg Korchmáros Kristóf a 111. helyen zárta a regattát.

Az Európa Kupa versenysorozat következő állomása a belgiumi Nieuwport lesz alig egy hónap múlva, majd az osztrák, s az augusztus végi lengyelországi állomást követően Magyarországon, hazai vízen, Balatonfüreden mérkőzhetnek meg egymással a fiatalok, ahol reményeink szerint hasonló szép eredményekkel gazdagítják sportágunkat.


Részletes eredménylista:

http://www.warnemuender-woche.com/index.phtml?mNavID=1.100&sNavID=1765.74&La=1

E.B.

Támogatóink: