Szombattól 22-es Binnenjolle EB Balatonfüreden

Az egyik legkülönlegesebb 3 személyes fa hajóosztály számára, a 22-es Binnenjolle Európa-bajnokságnak ad otthont az idén 150 éves jubileumát ünneplő Balatonfüredi Yacht Club 2017. augusztus 19-23. között.

Az első hajót 1909-ben német vitorlázók tervei alapján építették meg. Az egyszerű oktatóhajó olyan sikeres lett, hogy hamarosan versenyhajóvá lépett elő. Az 1920-30-as években német nyelvterületeken és Olaszországban a legsportosabb hajóosztállyá vált, valamint a Balatonon is hamarosan nagy népszerűségre tett szert.

A hajóosztály érdekessége, hogy a 22es nem a hosszt, hanem a vitorlafelület össz. négyzetméterét jelöli. A csak látszólag One Design hajóosztály hajói sok részletben eltérnek egymástól, lehet más a forma és a méret is, mivel a hajó össz. hosszának és szélességének paramétere van maximalizálva 7,8 méterben, a szélessége pedig 1,7 méterben. Ezen belül lehetnek az eltérések, amely a hajók közti különbséget okozza.

Magyarországon Hankóczy (Benacsek) Jenő hajótervező tervei és irányítása alatt készültek többek között 22 nm-es jollék is.

Érdekesség, hogy 1933-ban a jelenlegi rendező klub elődje, a Királyi Magyar Yacht Club rendezte a vitorlázás történetének első kontinensbajnokságát a 22es Binnenjolle Európa-bajnokságot, melyen hazánkat Heinrich Tibor és Kovács Béla csapatai képviselték a 4 ország 2-2 csapata között.

1936-ban és 1938-ban Kovács Béla 22-es Binnenjolléval (Magyarországon Versenyjollénak nevezték abban időben a hajótípust) nyerte meg a Kékszalagot. 1940-ben második helyen végzett, ám ezután a 22-es Versenyjollét kitiltották a tókerülőről…

1939-ben az őszre tervezett XI. 22es Binnenjolle Európa-bajnokság a II. világháború kitörése miatt meghiúsult. 70 évvel később, 2010-ben a Balatonfüredi Yacht Club kapta mega rendezési jogot, és idén, 7 évvel később, ismét Európa-bajnoki címekért küzdenek a versenyzők az 1 túraverseny és 6 pályafutam során.

A mostani Európa-bajnokság előnevezései alapján osztrák és német versenyzők küzdenek majd az elsőségért vasárnaptól szerdáig. A fahajók a balatonfüredi BAHART Kikötő kikötőszáránál csodálhatóak meg.

Tervezett versenyprogram:

2017.08.19. nevezés

2017.08.20. 09:00 megnyitó, túraverseny

2017.08.21. pályaverseny

2017.08.22. pályaverseny

2017.08.23. pályaverseny (tartalék nap)

A programváltoztatás jogát a Rendezőség fenntartja.

 

Várunk minden érdeklődőt sok szeretettel!

 

Fenyőfalvi Anett

rendezvény / marketing / média

 

Mobil: +36 70 600 4544

E-mail: fenyofalvi.anett@byc.hu


Csatolt képek:

Támogatóink: