Siker félénk szélben

Vasárnap a Volvo High Tech Regatta második napján Balatonfenyvesen az eredeti elképzelések szerint egyetlen pályafutamot rendeztek volna, de az első napi szélforduló és leállás miatt megszakított alsóőrsi menet pótlására is sor kerülhetett a marina előtti gyönyörű vízterületen.

A mezőny valamelyest változott a szombatihoz képest: A Raffica csapat a pályaversenyzést csonka legénységgel már nem vállalta, és az Avatar is haza hajózott. Így az egytestűek hárman maradtak. A többtestűeknél viszont a RSM csapatához megérkezett a szokásos kormányos Vándor Róbert.

Némi szélre váró parti halasztás után ezúttal is kétkörös krajc-hátszél pályán versenyeztek a csapatok a rajthajó által középen osztott rajtvonalról indulva. Jobb oldalon az egytestűek immár csak hárman, míg bal oldalon a katamaránok.

Az első futamon 5-10 csomó között váltakozó, pöffös csíkos északnyugat-nyugati szélben vitorlázhattak a csapatok. A versenyről a szombatihoz hasonlóan élő közvetítést adott a Sport 1 televízió. A két és félórás adásban sor került a szombati jószeles távolsági futamon készült felvételek bemutatására is.

A közvetítésbe már nem kerülhetett bele a második pályafutam, amelyen a televízió távollétében ismét jobb szél fújt, mint a közvetített meneten. Olyannyira, hogy ezen még borulás is akadt (az Eurovit révén).

A futamokon a Festipay, vagyis a Litkey-csapat dominált. Ha gyengébben, ha jobban rajtoltak, sebességükkel és Litkey pályaverseny-rutinjával előbb-utóbb az élre álltak és mindannyiszor győztek. Az első futamon kiélezett, szoros küzdelmet vívtak az Opel Fifty Fiftyvel, akik viszont egy műszaki hiba miatt már rajtoltak a délutáni pályafutamon.

Józsa Márton csapata ennek ellenére is a második helyen végzett, mert így alakult mögöttük a keresztbe verés. Az Eurovit elesett, míg az Extreme 40-eseknél a Kaiser Kristóf vezette Extreme Siling Team diadalmaskodott, és kapaszkodott fel a dobogóra.

Az egytestűeknél a Principessa fölényéhez nem fért kétség. Vszont külön említést érdemel a Gardazzurra, amelyen Gosztonyi András kormányzott, ahogy megszokhattuk, parádés pontossággal és eleganciával. András 1972-ben a Kieli versenyeken (München Olimpia) Starban Holovits Györggyel elért 8. helye a magyar olimpiai vitorlázás harmadik legjobb eredménye. Ebből az ötvenöt évvel ezelőtti időpontból is sejthetően nem ifjúsági versenyző már: 84 évesen vitte penge módon a Liberát az egytestűek között a második helyre!

Az elhúzódó futamok miatt a gyönyörű fekvésű fenyvesi marinában nem kerülhetett sor a tervezett díjkiosztóra, amelyet majd egy jelentősebb MVSz verseny keretében bonyolítanak le. A győztes jutalmul egyébként elnyerte az ellenfelek pénzét, vagyis a többi hajó nevezési díját.

A Volvo Hogh Tech Regatta a meghívott résztvevőknél és a kikötőben a hajókat csodáló nézőknél, sőt, remélhetően a közvetítést figyelőknél is nyertes lett, így jövőre bizonyára következik a folytatás.

Addigra talán a szél is megszokja a televíziós közvetítő személyzet jelenlétét, levetkőzi félénkségét, és hajlandó lesz adásidőben is úgy fújni, mint azon túl.

Ruji

Részletes eredmények a mellékletben.

Fotó: Cserta Gábor

Képeiből bővebb válogatás ITT


Csatolt képek:

Támogatóink: