RSM-DTM győzelem az Audi Ultra Cup-on

Balatonfüred, 2016. július 15. – Hihetetlen látványt nyújtott a nézőknek is az idén másodszor megrendezett Audi Ultra Cup sebességi gyorsasági verseny. Négy katamarán száguldozott fel-alá a rövid pályán a pöffös, de időnként erős szélben a balatonfüredi hajóállomás előtt. A győzelmet végül az RSM DTM „repülő” katamarán szerezte meg Vándor Róberttel a kormánynál.

img_1397.jpg


Az Audi Ultra Cup sebességi verseny, amelyet az a hajó nyer meg, amely egy 800 méter hosszú pályán a legnagyobb csúcssebességet illetve átlagsebességet produkálja. Péntek délután olyanok voltak a szélviszonyok Balatonfüred előtt, hogy az RSM DTM ki tudta használni sebességi potenciálját: szárnyai segítségével mind a két testet többször, hosszabb időre is sikerült  kiemelnie a víz fölé.

_szl8984 copy.jpg


Az egyik ilyen kísérlet során Vándor Róbert és csapata 58 km/h sebességet ért el, amely elég volt az Audi Ultra Cup elhódítására. Második helyezett a Fifty-Fifty kétárbocos Pauger 50-es katamraán lett, harmadik pedig az Extreme Sailing Team egy Extreme 40-essel.

_szl8769.jpg

A körülményekre jellemző, hogy a Fifty-Fifty utolsó kísérlete során a hajó orra egy hullámba fúródott, a fara felemelkedett és a katamarán a nézők szeme láttára majdnem felborult. Végül szerencsére egy legénységi tag vízbe esésével sikerült megúszni az esetet, amely alighanem a magyar televíziózás első élőben közvetített vitorlás borulása lett volna.

img_1679 copy.jpg

A rohanó katamaránok felejthetetlen látványt nyújtottak a nézőknek, akik szabad szemmel a mólóról, egy óriási ledfalról a Vitorlás téren, illetve online a kekszalag.hu oldalon követhették az eseményeket.

Fotók: Piros Dorottya és Szekeres László


Csatolt képek:

Támogatóink: