RS Dingi Tesztnap a Lágymányosi-öbölben

Hihetetlen érzés a víz felett néhány centiméterrel egy modern vitorlás kormányát fogva száguldani, miközben süt a nap és záporoznak ránk a hajónk által felvett vízcseppek. Vagy mégsem? Most mindenki kipróbálhatja – még akkor is, ha netán nem a Velencei-tó vagy a Balaton közepén lakik. 

A világ egyik legnépszerűbb hajógyártó cége, a brit RS illetve annak magyarországi leányvállalata a Vitorlázó Gyermekekért Egyesülettel közösen a hétvégén most RS Dingi Tesztnapot szervez a Lágymányosi-öbölben. Bárki kipróbálhatja, a saját bőrán megélheti, hogy milyen érzés ezekkel a fürge hajókkal száguldozni a vízen.

A vitorlázni vágyók így maguk dönthetik el, melyik típus „fekszik” nekik a legjobban. A kétszemélyes, aszimetrikus spinnakerrel szerelt RS Feva, a karbonból készült rohanógép RA Aero, vagy a túrázásokhoz tervezett Venture? Élvezné-e a trapézolást az RS 500-zal, vagy inkább egy tanulóhajót szeretne a gyerekeknek az RS Quba személyében? Bármelyik hajó is legyen az előzetes jelölt, pénteken vagy szombaton érdemes kisétálni a Kopaszi gátra, egészen a VGYE kikötőjéig (a Café Ponyvaregény mögött). „Aki eljön, biztosan nem fog csalódni, hajóba ülhet és vitorlázhat” – mondja Seidl Gábor, az RS Hungary ügyvezetője.

A Tesztnap valójában két nap: május 12-én, pénteken 13.00 és 19.00 óra között, szombaton pedig 10.00 és 18.00 óra között várják az érdeklődőket. A hajókat szakavatott edzők és versenyzők segítségével lehet kipróbálni, de aki már valamelyest gyakorlottabb, egyedül is mehet egy próbakört az öböl vizén.

A hajók kipróbálásához telefonos vagy e-mailen történő bejelentkezés szükséges.

e-mail: eva.orszigethy@rs-sailing.hu
tel: +36 20 940 7876


Csatolt képek:


Csatolt fájlok:

Támogatóink: