Öt futamon van túl a tengeri bajnokság

ám A harmadik nap végére öt futamon van túl a 12. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság mezőnye.

Az időjárási előrejelzések péntekre adott viharos szeles figyelmeztetéseitől sürgetve szerda délutánra már öt futamon van túl a bajnokság mezőnye. A keddi kettővel már érvényessé vált a bajnokság, a szerdai ötödik óta már kiesőt is számíthatunk.

A hétfői kemény versenynap után kimerítő második következett. Bár a szél ezen a napon már közel sem volt olyan erős, mint az elsőn, ám az a tény, hogy a mezőny este fél hétkor ért célba és sötétben kötött ki Piskera kikötőjében elárulja, hogy a második nap is kemény próbatétel elé állította a résztvevőket.

Kedden reggel Saliból kihajózva még gyenge szélben rajtolt a mezőny, de szerencsére az folyamatosan frissült, és két és fél óra alatt célba értek a hajók a tizenöt mérföldes, hosszú cirkálást és bőszeles, gennakeres meneteket is tartalmazó pályán. A verseny most is szoros volt az utolsó pillanatig, bár a Klaszik csapata ezúttal is ellépett a többiektől a végére.

Lacsny Gergely Király Zsolttal megerősített csapata ezzel zsinórban a harmadik futamát nyerte és nagyon magabiztosnak tűnt.

A bajnoki mezőny ezután áthajózott a Katina-átjárón a Dugi Otok és a Kornat-sziget között.

Mivel a szél friss maradt, lehetőség nyílt a negyedik futam megrendezésére is. Bár a külső Kornáti-szigetek közötti versenyzéshez az iránya nem volt ideális, és cirkálásra alig került sor, mégis a futamot különlegessé tette a szigetek között kacskaringózó pálya, amelyen a sok vitorlakezelés megdolgoztatta a legénységeket, miközben a különféle formájú sziklás szigetek közti útvonal-választás során a csapatok bőven találkozhattak a Balatonon nem gyakorolható különleges navigációs és taktikai feladatokkal.

Ezen a pályán nagy fölénnyel győzött a Czégai Péter vezette Jedi Business, és mivel az addig verhetetlen Klaszik csak 6. helyen ért célba, a szinte eldőltnek tűnő bajnokság ismét nyilttá kezdett válni.

A harmadik napra, szerdára végre megérkeztek az igazi adriai színek! Az éjszaka olykor meglehetősen friss bóra kitakarította, kiszárította a levegőt, és végre kék égre és napsütésre ébredhettünk Piskerán.

Az ötödik, immár a kiesőfutam számításának lehetőségét is megadó menet a Kornati-sziget végétől 10-12 csomós északnyugati széllel indult. A közel húszmérföldes távon kezetben a Soponyai Géza vezette Nautik 370 Team dominált, de aztán a féltávon túl Czégaiék vették át a vezetést. A Klaszik ismét gyengén kezdett, és a mezőny hátsó harmadából kezdte meg a felzárkózást.

A Jedi Business a második futamgyőzelmét aratta a bő négyórás futamon. De mivel Lacsny Gergelyék a második helyig jöttek előre, így az összetett versenyben maradtak az élen. Viszont a versengés a bajnoki címért újra nyílttá vált, miközben a helyezésekért folyó küzdelemben is nagyok a keresztbeverések. A 4-6. helyen például három hajó pontazonossággal áll, akiket egy pont hátránnyal követ a hetedik.

Az összetett eredmény megtalálható a verseny honlapján ITT.

A bajnoksági mezőny a Murter-szigetre, a Hramina Marina kikötőbe érkezett, ahol egy közös barái vacsorára is sor került. Csütörtökre ismét egy futamot tervezünk.

A verseny honlapja: www.tengeribajnoksag.hu, amely oldal a Sail-ing honlapjáról is elérhető. Itt további hírek is olvashatók és sok fotó is látható.

A futamok GPS-es nyomkövetéssel élőben követhetők és visszanézhetők a Snewisport honlapján.

A 12. magyar tengeri nagyhajós bajnokság támogatói: Marina Yacht Sport, Waterlife Kft., Bujdosó Pincészet

Támogatóink: