Optis hírek

Az elmúlt héten két különböző helyszínen legifjabb versenyzőink, az optimistesek is megkezdték a versenyszezont

A válogatott keret tagjai  a spanyolországi Palamosban, míg a Spartacus és BYC optimistesei közül néhányan a horvátországi Opatijában kezdték meg az idei felksézülést egy rövid edzőtáborozással, melyet mindkét helyszínen neves regatta zárt.
A hat főt számláló válogatott keret Palamosban tréningezett a népes mezőnyt ígérő KABB Trophyt megelőzően, mely során mindenféle szélviszonyban volt szerencséjük kipróbálni magukat, a 25 csomótól egészen az enyhe breeze-ig, továbbá lehetőségük nyílt  norvég, német és lengyel versenyzőkkel összeállni, s közösen gyakorolni. 
Az immáron 6. alkalommal megrendezésre kerülő regattára idén 20 nemzet 359 versenyzője adta le nevezését, akiket a nagy létszám miatt hat csoportra osztott a rendezőség, ám az időjárás ezúttal tréfát űzött a versenyre érkező fiatalokkal. Az első napon ugyan még 6-8 csomós DNY-i szélben, gyönyörű napsütésben három remek futamot sikerült lebonyolítani, ám azt követően a szerencse elpártolt a rendezők és versenyzők mellől egyaránt, s két napos várakozás várt az ifjúságra.
Pénteken a forgolódó, trükkös szélben Vadnai Jonatán és Péch Lóri is kiválóan kezdett. Joni 9., míg Lóri a 10. helyen zárta csoportjában a nyitó futamot, majd a következő kettőben is remekül helytálltak, így az eslő nap végén Joni az előkelő 14., Lóri pedig a 20. helyről várta a folytatást, míg Gyapjas Zsombi a 88., a kevesebb nemzetközi tapasztalattal rendelkező ifjonc Ziegler Kristóf az összesített 202. helyen állomásozott. Korchmáros Sára a 263., Takácsy Lilla a 280, Roznár Katalin pedig a 299. helyezésig jutott  a 359 fős mezőnyben, ami mint utóbb kiderült, egyben a végeredményt is adta. Két nap várakozás után  vasárnap ugyan megérkezett a várva-várt légmozgás, ám sajnos nem időben ahhoz, hogy a rendezőség a kitűzött határidőn belül el tudja rajtoltatni a csoportokat, ám a legszorgalmasabbak mégis vízre szállhattak, ha nem is egy futam, de egy utolsó edzés erejéig.
Fiatalabb optimisteseink mindeközben Opatijában edzőtáboroztak és versenyeztek a  Carnival Cup-on, ahol eggyel több, azaz négy futamot sikerült teljesíteniük a három nap leforgása alatt, változatos szélviszonyok között, népes, 122 főt számláló nemzetközi mezőnyben. Legeredményesebben Tenke Áron szerepelt, aki a 42. helyet szerezte meg, egy remek 9. helyezést is bezsebelve a második futamon. Galgóczy Tamás az 52.,  Pintér Niki a 85., Durbák Marci pedig a 86. helyen zárta a regattát.
Legifjabb versenyzőink sem tétlenkedtek tehát a hideg tél folyamán, s már meg is kezdték a vízi felkészülésüket az idei versenyszezonra, mely során egyből meg is mérettethettek egy-egy rangos regattán.
KABB Trophy eredményei:
Carnival Cup eredményei:
MVSZ- Eszes Bernadett
A fotókat Vadnai Péter készítette
OP
OP
OP
OP
OP
OP
OP
OP

Támogatóink: