Mindegyik magyar élversenyző előrelépett a világranglistán

A kitűnő Világkupa- és Európa-bajnoki eredményeikkel több helyet is javítottak a magyar élversenyzők a világranglistán. A legjobb helyen Érdi Mári szerepel, Marseille-i eredményével a 3. pozícióba jött fel.

A Marseille-ben június 10-én zárult Világkupa-döntő után tette közzé a World Sailing a legfrissebb világranglistát, amelyen jól látszik, hogy a magyar élversenyzők mindegyike több helyet is javított a korábbi pozíciókhoz képest. Szinte mindegyikük eddigi legjobb pozíciójában tartózkodik. Kivéve persze a finnes Berecz Zsombort, aki szerencsétlen kéztörése miatt nem tudott versenyezni április elejétől és csak mostanában, a Kieler Wochén tér vissza a nemzetközi élmezőnybe.

Érdi Mári a legfrissebb világranglistán a 3. helyen szerepel, az előző listán még 5. volt. Mári kiemelkedően stabilan versenyez ebben a szezonban, minden nagy nemzetközi versenyen, ahol elindult, az első ötben végzett, ráadásul mindenhol nyert legalább egy futamot. A 2018-as Világkupa-fordulók közül még tavaly októberben a japán Gamagoriban nem indult, idén januárban Miamiban 4., illetve áprilisban Hyères-ben az 5. végzett (Miamiban az éremfutamot megnyerte) és a korábbi Világkupa-fordulónak számító, Palma de Mallorcán rendezett Trofeo Princessa Sofián élete első felnőtt “világverseny”-érmét megszerezve harmadik lett. A La Rochelle-ben rendezett EB-n 5. helyen zárt, a Marseille-i Világkupa döntőn pedig a 2. helyet szerezte meg. A női Laser Radial legfrissebb világranglistáját a Marseille-i győztes, a belga Emma Plasschaert vezeti.

A Marseille-ben összetettben 12. helyet elérő és futamot is nyerő Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor a férfi 470 világranglistán az előző 23-ról a 20. helyre jöttek fel. A Világkupa-sorozat során Gyapjasék jelentőset léptek előre a mezőnyben: a japán Gamagoriban még tavaly októberben a 15. helyen, Miamiban idén januárban a 22-en végeztek, majd május elején Hyères-ben futamot nyerve, a felnőtt mezőnyben első ízben az éremfutamba jutva a 10. helyen zártak. Közben Palma de Mallorcán is begyűjtöttek egy futamgyőzelmet. A május végi Európa-bajnokságon ismét saját elvárásaiknak megfelelően, a 14. helyen végeztek és az Eb-n is elértek egy futambeli 3. helyet. A világranglistán egyébként megőrizte vezető helyét az ausztrál Belcher-Ryan hajó.

Bár Marseille-ben nem szerepeltek, az eddigi Világkupa-fordulókon elért eredményeik alapján Vadnai Benjamin és Jonatán is indulhatott volna Laser Standard osztályban a Világkupa-döntőn. Ők lemondták a részvételt, mert nem illett az augusztusi kvalifikációs világbajnokságra való felkészülésükbe. Ezzel együtt is javítottak világranglistás helyezéseiken: Benjamin a legfrissebb listán a 17. helyen tartózkodik a korábbi 23. után. Jonatán pedig az előző lista 38. helyéről a 34-ikre javított - ő már állt ennél előrébb is, legjobb helyezése pont eggyel volt jobb, akkor 33-ik helyen állt.

Az első Világkupa-versenyen, Gamagoriban Benjamin 20, Jonatán 27. lett, Palma de Mallorcán Benjamin a 23. helyen zárt, testvére Jonatán pedig 69. lett az óriási, 183 fős mezőnyben. A Hyères-i Világkupa versenyen Benjamin - egy futambeli 3. hellyel - már 17.-ként fejezte be a versenyt, Jonatán - futambeli 5. hellyel - 36. lett. Az Európa-bajnokságon La Rochelle-ben kettejük közül Jonatán végzett előrébb, ő 23. lett, bátyja pedig a 26. helyen zárta a bajnokságot. A Laser Standard világranglistát az ausztrál Tim Burton vezeti, aki az előző listán is az élen állt.

A tavasszal kéztörést szenvedett Berecz Zsombor azzal, hogy nem tudott indulni tavasszal és kora nyáron semmilyen versenyen, a korábbi 22-ikről a 37. helyre csúszott vissza, de ennek a körülmények ismeretében semmiféle jelentőséget nem kell tulajdonítani. A világranglista-helyezéseket amúgy is nagyban meghatározza, hogy ki hány és milyen nagy nemzetközi versenyeken áll rajthoz - akinek a felkészülésébe csak kevesebb illik bele, hátrébb csúszik. Általános jelenség, hogy olimpiai, világ- vagy Európa-bajnokok tartózkodnak a 15-25. helyek környékén. Az is igaz viszont, hogy aki elől tartózkodik, nem véletlenül van ott. Aki pedig kevésbé előkelő helyen áll, egyáltalán nem biztos, hogy a valós tudása és felkészültsége "rangsorolja" hátrébb.

A magyar hajók világranglistás helyezéseit itt lehet nézni.

Szerző: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Fotó: Richard Langdon, Pedro Martinez / Sailing Energy / World Sailing

Támogatóink: