„Mi még nem temetjük a finn dinghyt”

A Magyar Vitorlás Szövetség annak érdekében, hogy szorosabbá tegye a hajóosztályokkal kialakított kapcsolatot és aktívabbá váljon a párbeszéd, idén is kíváncsi arra, hogyan látták a versenyzők az elmúlt szezont. Megkértük valamennyi osztály kapitányát, képviselőjét, értékeljék az osztály versenyidőszakát, aktivitását, a versenyeket, és vázolják fel, milyen célokkal vágnak neki a következő időszaknak. Sorozatunkban ismertetjük az osztályok, osztálykapitányok értékeléseit. Ezúttal a finn dinghy osztály titkára, Sipos Péter összegzi a 2019-es szezont.

„Berecz Zsombor kiemelkedő nemzetközi eredményeivel már két éve remekül motiválja az osztályt, neki innen is gratulálunk” – érzékeltette az egyik legnépesebb magyarországi hajóosztály, az olimpiai finn dinghy mezőny alaphangulatát Sipos Péter osztálytitkár. A titkár a tavalyi évet kifejezetten a finnesek számára minden szempontjából eredményesnek tartja, az Alsóőrsön a BYC 1912 rendezésében futott magyar bajnokságon az utóbbi évek rekordszámú indulója, 63 egység állt rajthoz. A mezőnyben minden korosztály képviselői ott voltak, a junioroktól egészen Legendákig. „Több junior korú versenyző is tagja a mezőnynek, kicsit vékony a senior korosztályúak csapata, de aztán a Masters, GM., GGM korosztályok gazdagon jelen vannak és Legendáink is aktívak.”

Nagyon aktívak a hazai finnesek a világversenyeken is, minden korosztály világbajnokságán van magyar induló, nem is akármilyen eredményekkel. A tavalyi junior vébén Németh Domonkos az u19 világbajnokságon az 5., Berecz Zsombor a Gold Cupon a 3., a felnőtt EB-n a 2., az 1988-as szöuli olimpikon Székely Antal pedig a Masters EB-n a GGM kategóriában a 2. (összetettben a 13.) helyen végzett.

Az osztály hazai versenyrendszere az önállóan rendezett országos bajnokságon alapszik, aminek helyszínét 1990 óta a bajnokságon tartott osztályértekezleten döntik el a finnesek. Ebben az évben a tervek szerint Révfülöpön rendezik a finn dinghy bajnokságot. Ranglista versenyeiket a felkért egyesületek rendezik, a mezőny általános megelégedésre – ezeken a regattákon rendszeresen legalább 25-35 magyar finnes áll rajthoz, és több esetben is érkeztek külföldi ellenfelek.

Talán a legszínesebb versenynaptár a finneseké, szinte az összes magyarországi tavon megmérkőznek, él az Öt Tó sorozat is, amelynek eredménye meghatározott balatoni, velencei-tavi, fertői, hejőkeresztúri és orfűi versenyekből áll össze. „A nyugati-medencében az elmúlt évek során több – keszthelyi, györöki, lellei, szemesi, révfülöpi –  bajnokságunk is volt” – mutatja Sipos Péter, hogy a finnesek nem ragadnak le pár bejáratott helyszínnél. „Szívesen megyünk bárhova, csak a helyiek jelenléte lenne ehhez szükséges, a keszthelyi versenyzés például sajnos elsorvadt.”

Hasonlóan változatos a magyar finnezés területi elhelyezkedése is, a balatoni klubok és kikötők között a THE a legfontosabb balatoni finnes bázissá fejlődött, a juniorok megerősítésében meghatározó, Földvár a világversenyeink megrendezésében jeleskedik. A többi balatoni klubban is kezdenek finnes magok összeállni. Agárd pedig a fővároshoz való közelsége okán meghatározó, itt „közel 40 finn áll versenyzésre készen a Sirály és az ARSC körül, de a THE-YKA udvarán is sokasodnak az árbócok, ezt a tendenciát szeretnénk tartani, fokozni”.

Az olimpia halasztásának dacára Berecz Zsombor továbbra is az osztály legfőbb húzóereje, a juniorok legfőbb motiválója. „Mi még nem temetjük az osztályt, az idősebb és a vitorlázásba visszatérő, nem sebességmániás, taktikus menetekre, rendes, nagy mezőnyre vágyó vitorlázók számára ideális.”

Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Fotó: Jesus Renedo / World Sailing / Sailing Energy, Robert Deaves

Támogatóink: