Már érvényes a tengeri nagyhajós bajnokság

Hétfőtől három nap alatt négy jó futamot sikerült teljesítenie a XIII. Magyar tengeri nagyhajós bajnokság tizenegyhajós mezőnyének. Ezzel a bajnokság már érvényes és a hátralévő két napon még további három futamra kerülhet sor. Az ötödik után már a legrosszabb eredmények kiejthetők lesznek.

Az élen a Czap Zoltán, Czégai Péter és Soponyai Géza vezette hajók küzdenek a dobogós helyekért, de Szilvássy Attiláék sincsenek nagyon lemaradva.

Időjárási szempontból a teljes mediterrán térségben viszonylagos nyugalom uralkodik egész héten, így az Adrián is elsősorban a lokális tényezők határozzák meg az aktuális időjárási helyzetet. Hétfőn Biogradban, majd szerdán Tribujban is halasztással indult a nap, de később felépülő szélben egy-egy jó futamot teljesíteni. Kedden pedig kifejezetten kellemes időben és jó szélben jutott el két futammal a mezőny a külső Kornati-szigetekről, Piskera kikötőjéből Tribunjba.

Az első és a negyedik futamot Czap Zoltánék nyerték (Kör-Ker Eibinger Team), míg kedden mindkétszer Czégai Péterék (Jedi Bussiness) futottak be elsőként.

A verseny honlapja a napi eseményekről szóló beszámolókkal és az eredményekkel: https://www.tengeribajnoksag.hu/osszetett

GPS élő nyomkövetés: http://www.snewisport.hu


Csatolt képek:

Támogatóink: