Majthényiék élmezőnyben az FD világbajnokságon

Rekordlétszámú mezőny 16 nemzet 102 hajója versenyez a negyedik napja tartó Repülő Hollandi világbajnokságon az follonicai öbölben. A Club Nautico Scarlino által rendezett vébén mától már Arany és Ezüst csoportra bontva vitorlázik a mezőny, amelyben a tizenegyszeres világbajnok Majthényi Szabolcs - Domokos András kettős mellett további négy szparis csapat is versenyez.

A selejtezőfutamokra két részre bontott mezőnyben Olcsiék a sokkal nehezebbre sikeredett sárga csoportba kerültek, de kitűnő versenyzéssel hat futam után a második helyen jutottak a verseny döntő szakaszába. Az első két napon történtekről részletes beszámoló olvasható a Spartacus Vitorlás Egylet honlapján. 

Hat futam után három futamgyőzelemmel, két második és egy harmadik (jelenlegi kiesőjük) helyezéssel az összetettben az elsőtől mindössze egy ponttal elmaradva kezdték el a döntő szakaszt. Részletes eredménylista pdf fájlban letölthető a mellékletből.

A világbajnokság honlapja: http://www.fdworlds2017.com/

6 futam alapján az élcsoport és a magyarok helyezései:

  1. Schwarz - Kirst   (GER)    6 pont
  2. Majthényi-Domokos        7 pont  
  3. Markhoff - Van Koppen (GER) 13 pont

22. Gáborjáni-Szabó - Argay 52 pont
27. Ziegler - Czeizel  60 pont
32. Süli - Papp 73 pont
47. dr. Tenke - dr. Polgár 103 pont


Fotó: Rlph Linov


Csatolt képek:


Csatolt fájlok:

Támogatóink: