Laser európai kvalifikációs verseny, Vilamoura: Érdi Mári előrébb lépett

Mai 6. és 20. helyével a biztos olimpiai résztvevő Érdi Mári már tizenegyedik a 89 hajót számláló Laser Radial mezőnyben. Csütörtöktől már a döntő futamokra került sor, a szombati zárónapig még négy futam van hátra.

A férfiak mezőnyében Vadnai Benjamin megelőzte az összesített listán az eddig végig jobb helyen álló öccsét, Jonatánt. Benjamin mai 13. és 29. helyével (ez utóbbi a kiesője, eddig nagyon óvatosan vitorlázott, próbált nem kockáztatni – ez eddig bejött..) pillanatnyilag a 21. helyen áll a 139 fős Laser Standard mezőnyben. Vadnai Jonatánnak nem a mai volt a legjobb napja. Az első futamban a svéd versenyző elrontotta a rajtját, ebben a sűrű mezőnyben lehetetlen volt újítania.

A második futam már fekete zászlós rajtjánál lúvban óriási volt a tülekedés, húsz (!) hajót ki is zártak szabálytalan rajt miatt, Jonatán a biztonságosabbnak látszó leerajtot választotta, de a jobbra 25 fokot elforduló szél eldöntötte a sorsát. 39. és 40. helyével pillanatnyilag 33. a listán. Nagyon kicsi a pálya, ahhoz képest hogy milyen nagy mezőny vitorlázik rajta, roppant nehéz egy rosszabb rajt vagy elrontott első szakasz után előrébb kerülni. Optimizmusra adhat okot, hogy a mai 9-12 csomós, el-elforgó délies szelet holnap erősebb és egyenletesebb délkeleti szél válthatja fel, akár 20 csomó körüli széllökésekkel, méteres hullámokkal.

Eredmények 

Képek: Joao Costa Ferreira

Támogatóink: