Laser Európa Kupa – Vigo

Mátyás Viktor a 10. helyen végzett a spanyolországi fordulón laser radiálban

Utolsó előtti fordulójához érkezett a 14 regattából álló Laser Európa Kupa versenysorozat. Ezúttal Spanyolországban, Vigo-ban szállt vízre a versenyre érkező 100 induló, hogy három osztályban, laser standard, radiál és 4.7 megküzdjön egymással.

 

Hazánkat egyetlen versenyző, Mátyás Viktor képviselte, aki remekül kezdett, s rajt cél győzelmet aratott az 50 fős laser radiál mezőnyben az első futamon. A kezdeti 16-20 csomós szél a futam végére 30 fölé erősödött, ezért a rendezőség partra küldte a versenyzőket az első futamot követően, s másrnapra halasztotta a folytatást. A második nap kevésbé volt sikeres Vitya számára, s az első futamon korai rajtos volt, mely hibájáért vissza kellet mennie a rajtot követően, s újra indulni, mellyen sok helyet veszített. A következő futamon a 15. helyen ért célba, majd sikerült összeszednie magát, s az utolsón ismét szépen vitorlázott, s kitűnő luv rajtot követően első helyen ért fel a kreuz bójához. A bőszeles szakaszon néhány helyezést visszacsúszott, végül a hetedik helyen futott be, s mivel az utolsó napon a gyenge szél miatt a rendezőség érvényteleníteni volt kénytelen a futamot, - melyen Vitya épp az első helyen vitorlázott – így az összesített lista 10. helyén zárta a regattát.

 

A laser radiál verseny éllovasa a spanyol Alejandro Perez volt, aki négy pontos előnyre tett szert honfitársa, Ignasi Lopez lőtt, míg a harmadik helyet a portugál Eduardo Marques szerezte meg. Standardben Tiago Morais (POR), laser 4.7-ben pedig Tono Alcazar (ESP) állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

 

A laser osztályok számára megrendezésre kerülő 14 fordulós Európa Kupa versenysorozatból már csupán egyetlen regatta van hátra, melyre Horvátországba, Hvar szigetére utaznak majd ifjaink decemberben.

 

EREDMÉNYEK


IBERDROLA EUROLASER CUP
------------------------------------

Laser Standard

 

1º Tiago Moráis (CNL Porto)(PORTUGAL), 9 PUNTOS
2º Lander Balcaen (BRYC Bruselas)(BELGICA), 9
3º Miguel Noguer (CNM Barcelona)(CATALUÑA), 11
4º Alfonso Leite (CNL Porto)(PORTUGAL), 11
5º Guillermo Flores (CNRP Huelva)(ANDALUCIA), 16
6º Antoni Roig (CVC Girona)(CATALUÑA), 16
7º Amadeo Torrens (RCMA-RSC Getxo)(EUSKADI), 18
8º Alfredo Vázquez (CNB Badalona)(CATALUÑA), 19
9º Mario Morillo (RCMA Pontevedra)(GALICIA), 19
10º Antonio Mourao (ADO Lisboa)(PORTUGAL), 22

 

Laser radial

 

1º Alejandro Pérez (RCN Tenerife)(CANARIAS), 5 PUNTOS
2º Ignasi López (CNS Tarragona)(CATALUÑA), 9
3º Eduardo Marques (ADO Lisboa)(PORTUGAL), 13
4º Miguel Pereiras (ADO Lisboa)(PORTUGAL), 14
5º Arturo Noguer (CNEB Barcelona)(CATALUÑA), 15
6º Alvaro Franco (CMC Vigo)(GALICIA), 17
7º Eduardo Pérez (RCN Tenerife)(CANARIAS), 18
8º Miguel Queiroga (ADO Lisboa)(PORTUGAL), 20
9º Gastón Cruz (CNS Tarragona)(CATALUÑA), 22
10º Viktor Matyas (YKA Budapest)(HUNGRIA), 23

 

Laser 4.7

 

1º Toño Alcázar (RCR Sto.Ribera)(MURCIA), 8 PUNTOS
2º Ida Voutilainen (LPS Helsinki)(FINLANDIA), 17
3º Ana Niquel (CNS Tarragona)(CATALUÑA), 25
4º Michael Pearson (CNT Cádiz)(ANDALUCIA), 26
5º Paula Escuder (RCN Tenerife)(CANARIAS), 30
6º Pablo García (CN Los Nietos)(MURCIA), 36
7º Alberto Basarde (CMC Vigo)(GALICIA), 38
8º Martí Llena (CNG Barcelona)(CATALUÑA), 39
9º Dani Miquel (CNS Tarragona)(CATALUÑA), 39
10º Rafael Campelo (RCMA Pontevedra)(GALICIA), 42

 

Eszes Bernadett
MVSZ – OÉB/UB

 

Támogatóink: